![liv1.jpg](/e107_images/newspost_images/liv1.jpg)
Jön a második edzőmérkőzés!
2019. júl. 02. - NB I.
A csúcsterhelés közepette skót első ligás ellenféllel mérkőzünk.
A csúcsterhelés közepette skót első ligás ellenféllel mérkőzünk.
Mielőtt rátérnénk a felkészülési időszakunk második megmérettetésére, a Kecskemét ellen remekül teljesítő Báló Tamást arra kértük, mondja el, milyen volt az idei szezon első edzőmérkőzése a saját szemszögéből. „Az első meccs egy kicsit mindig nehézkes, de ilyenkor senki sem vár nagy csodát” - kezdte rutinos védőnk. „A kecskeméti túránk előtt becsülettel végigedzettük a hetet, elkezdtük a kemény munkát a következő bajnoki idényre. Ilyenkor, ebben a periódusban még fáradtak a lábak és a gondolkodás is kicsit nehezebb. Ami engem illet, jól esett, hogy az összecsapást követően dicsértek a csapattársak, de őszintén megmondom, én is nagyon fáradt voltam a végére. Ugyanakkor, ahogy már mondtam, ez ilyenkor megszokott” - tekintett vissza a múlt hétvégére Báló, aki gólt, gólpasszt, valamint több veszélyes helyzetkialakítást és támadásfelépítést jegyezhetett.
Játékosainkra azonban szerdán egészen biztos, hogy keményebb felkészülési találkozó vár, hiszen a skót első osztályban szereplő Livingston FC gárdájával mérkőznek meg. Soron következő ellenfelünk a mögöttünk hagyott szezonban, 33 fordulót követően a 9. helyen végzett a 12 csapatos mezőnyben. 42 szerzett pontjával a Premiership alsó házának középcsapata lett. A sárga-feketék számára a skót pontvadászat május 18-án zárult (az alsóházi helyezésük miatt), a felkészülést június 27-én kezdték, a bajnoki rajt pedig náluk is augusztus 3. A barátságos összecsapásra szerdán 17:00-kor, Telkiben kerül sor.
„Biztos vagyok benne, hogy egy jó, hajtós meccs elé nézünk. Nem tudjuk, a Livingston hol tart a felkészülésben, azt viszont tudjuk, hogy a mi hetünk még keményebb, mint az első volt. A kemény alapozás ellenére kíváncsian várjuk a találkozót, hogy egy nemzetközi ellenfél ellen is megnézzük, hol tartunk” - így 7-es számú játékosunk.
Szurkolóink hivatalos honlapunkról természetesen mindent megtudhatnak majd csapatunk második felkészülési összecsapásáról. Szerdán felállással, tudósítással és edzői értékeléssel jelentkezünk!
2019/20-as felkészülési időszak, második edzőmérkőzés
2019. július 3. (szerda), 17:00
Livingston FC - PAKSI FC
Telki
Érdekes lehet:
Csapatunk teljes és részletes felkészülési programja ITT olvasható.
Részletek a múlt heti első, Kecskemét elleni edzőmeccsünkről ITT találhatóak.
Könyves-interjú a felkészülésről ITT érhető el.
![liv2.jpg](/e107_images/newspost_images/liv2.jpg)
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 19 | 38 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 19 | 36 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 19 | 31 |
4 | ![]() | DVTK | 19 | 31 |
5 | ![]() | MTK Budapest | 19 | 30 |
6 | ![]() | Újpest FC | 19 | 28 |
7 | ![]() | Fehérvár FC | 19 | 24 |
8 | ![]() | ETO FC Győr | 19 | 22 |
9 | ![]() | ZTE FC | 19 | 20 |
10 | ![]() | DVSC | 19 | 19 |
11 | ![]() | Nyíregyháza | 19 | 19 |
12 | ![]() | Kecskeméti TE | 19 | 15 |
Kapcsolat információk
Paksi Futball Club
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök