![sermost1.jpg](/e107_images/newspost_images/sermost1.jpg)
Sérültjeinknél érdeklődtünk
2019. júl. 26. - NB I.
Mind a négy játékosunk elmondta, mely fázisban tart különmunkája.
Mind a négy játékosunk elmondta, mely fázisban tart különmunkája.
Kulcsár Dávid
„Éppen ezen a héten értem egy újabb periódusába a rehabilitációmnak. Véget ért a konditermi időszak, hétfőtől már én is kint, a pályán edzek, ami futást, kocogást takar. A jövő héten pedig várhatóan a labdás gyakorlatokat is elkezdem, tehát a tervek szerinti ritmusban haladunk. Nagy lépés volt számomra a mostani szakasz elérése, és szerencsére a lábam is jól reagált” - fogalmazott 77-es számú védőnk, aki a március 30-ai, Újpest elleni bajnokin szenvedett elülső keresztszalag-szakadást a jobb térdében.
Simon Ádám
„Az utolsó szakaszban tartok, ahol már a csapat mellett tréningezem Purger Szilárd rehabtrénerünkkel. Nagyon jól érzem magam újra itthon, a társaim mellett, hiszen így fejben is könnyebb építgetni magam. Haraszti Zsolttal közösen edzünk, húzzuk egymást, ami szintén sokat segít mindkettőnknek. A foglalkozásokon a dinamikus láberőt fejlesztjük, futásokkal, lendületes futásokkal fűszerezve. El kell mondjam, az edzések végére nagyon elfáradok, de nincs ezzel baj, ez ilyenkor teljesen elfogadott, megszokott. Közelítek a csapathoz, ami pozitív érzéseket táplál bennem, és nagyon boldog lennék, ha egy hónap múlva ismét a többiekkel együtt dolgozhatnék” - nyilatkozta középpályásunk, akinek Achilles-ín szakadását sokáig a München melletti Dorfenben kezelték.
Haraszti Zsolt
„Bizony, együtt edzünk Simon Ádámmal, ami - ahogy Ő is mondta - nagyon jó dolog. Most kezdjük majd a labdás tréningeket, ez az én esetemben mindenképpen azt jelenti, a tervek szerint, jól haladunk. Nincs semmiféle fájdalmam, és természetesen minél előbb vissza szeretnék térni, de a kötelező ütemet mindenképpen be kell tartani, nem szabad kapkodni” - így 10-es számú csatárunk, aki 2019 legelején, a törökországi edzőtáborban szenvedett keresztszalag-szakadást.
Zsidai László
Középpályásunk az előző bajnokság utolsó hetében hallott egy reccsenést a jobb térdében, majd az MRI-vizsgálat porcszakadást mutatott, amit artroszkópos műtéttel hoztak rendbe az orvosok. „Akárcsak az előttem szólok, én is Purger Szilárddal dolgozom még. A héten már futóedzéseket végeztem, és szerencsére mondhatom, semmi gondom, fájdalmam nincs. A futások mellet tovább csinálom az erősítéséket, aztán később, fokozatosan jöhet a többi” - felelt érdeklődésünkre 28-as számú játékosunk.
![sermost2.jpg](/e107_images/newspost_images/sermost2.jpg)
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 19 | 38 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 19 | 36 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 19 | 31 |
4 | ![]() | DVTK | 19 | 31 |
5 | ![]() | MTK Budapest | 19 | 30 |
6 | ![]() | Újpest FC | 19 | 28 |
7 | ![]() | Fehérvár FC | 19 | 24 |
8 | ![]() | ETO FC Győr | 19 | 22 |
9 | ![]() | ZTE FC | 19 | 20 |
10 | ![]() | DVSC | 19 | 19 |
11 | ![]() | Nyíregyháza | 19 | 19 |
12 | ![]() | Kecskeméti TE | 19 | 15 |
Kapcsolat információk
Paksi Futball Club
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök