hahnj2.jpg

Hahn: Nagyon várjuk a rajtot

2019. júl. 29.  -  NB I.
Csatárunkkal a felkészülési időszakról és a bajnokság kezdetéről beszélgettünk.
Csatárunkkal a felkészülési időszakról és a bajnokság kezdetéről beszélgettünk.
A hétvégén már indul is a 2019/20-as bajnoki szezon, mivel fog telni ez a hét?
 
Vége a felkészülésnek, a következő napokban már a frissítésekre koncentrálunk. Nagyon várjuk az első tétmeccset, hiszen az lesz az igazán mérvadó a tekintetben, hogyan sikerültek az elmúlt hetek.

Ha már elmúlt hetek: hogyan sikerült a felkészülés? 
 
Az eredmények és a mutatott játék arra enged következtetni, hogy mindenkinek jól sikerült. Egyedül az utolsó edzőmeccsünket vesztettük el, de azzal sincs gond, hiszen az utolsó hetünk is nagyon kemény, edzéssekkel teli volt. Én úgy vettem észre, jó formában és rajtra kész állapotban vagyunk. 

Kilenc edzőmeccset vívtunk, nyolcszor kaptál lehetőséget és összesen öt gólt szereztél. Te készen állsz a rajtra?
 
Igen! Véleményem szerint jól ment a játék, így aztán a gólok is jöttek, ami pedig jót tett az önbizalmamnak. Ugyanakkor a legfontosabb, hogy a bajnoki fordulók alkalmával is jó teljesíményt mutassak.
 
hahnj1.jpg

Utazunk Kisvárdára, fogadjuk a Honvédot, megyünk Újpestre, jön hozzánk a Fehérvár, valamint Mezőkövesden zárjunk az első öt fordulót, aztán válogatott szünet. Nem egy könnyű sor. Mit gondolsz a sorsolásról?
 
Igazából ebben a tizenkét csapatos bajnokságban nincs olyan, hogy gyenge vagy könnyebb ellenfél. Persze a Ferencváros és a Fehérvár kiemelkedő, de mindenki verhető, ezt már többször is bebizonyítottuk. 

A mögöttünk hagyott évadot kilenc találattal házi gólkirályként zártad, milyen teljesítménnyel lennél elégedett a következő szezonban?
 
Én elsősorban csapat szinten gondolkozom. Régóta szeretnénk már feljebb, az élmezőny környékén végezni, Böde Dani hazatérése most sokat segíthet, hogy ezt elérhessük. Ami a saját teljesítményemet illeti, mindig megpróbálom az előző szezonom felülmúlni, és akkor úgy érzem, fejlődtem.

Mire számítasz Kisvárdán?
 
Biztos vagyok benne, hogy egy győzelem jó alaphangot adna a bajnokságunk kezdetének, így jó lenne hazahozni a három pontot.
 
hahnj3.jpg 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök