![febeh1.jpg](/e107_images/newspost_images/febeh1.jpg)
A Fehérvár ellen készülünk
2019. aug. 22. - NB I.
Az idei bajnokságban másodszorra lépünk pályára idehaza - a premier jól sikerült.
Az idei bajnokságban másodszorra lépünk pályára idehaza - a premier jól sikerült.
Egyelőre nincs megállás, robog tovább a 2019/2020-as bajnoki idény, melyben most szombaton már a negyedik fordulót rendezik. Mivel csapatunk az évadot a Kisvárda otthonában kezdte, az első hazai mérkőzésünket a második körben, a Budapest Honvéd ellen játszottuk, ami felettébb kiváló focit és végeredményt hozott, hiszen Remili egy és Hahn két találatával 3-1-re nyertünk (vendégeinktől Moutari szépített). Az újpesti döntetlen túránk után pedig lassan elérkezik a szezon második összecsapása stadionunkban. Ellenfelünk ezúttal is a nagynevű csapatok táborát erősíti, így biztos, hogy ismét elkel majd a lelátóinkról érkező szurkolás játékosainknak.
„Mindenki tudja, hogy egy jó csapat jön hozzánk, de mi ennek ellenére is a három pontért futunk majd ki a gyepre. Az biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de egész héten keményen hajtunk, így sikert várok. Csapattársaimmal reméljük, a növekvő szurkolói létszám tendenciája tovább folytatódik, és meccsről meccsre egyre többen látogatnak ki a stadionunkba” - így Bartha László, akivel a most hétvégén megjelenő stadionmagazinunkban hosszabb beszélgetést közlünk.
Jegyinformációk IDE kattintva érhetőek el!
OTP Bank Liga, 4. forduló
2019. augusztus 24., 18:00
PAKSI FC - MOL Fehérvár FC
Paks, PAKSI FC Stadion
![febeh3.jpg](/e107_images/newspost_images/febeh3.jpg)
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 19 | 38 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 19 | 36 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 19 | 31 |
4 | ![]() | DVTK | 19 | 31 |
5 | ![]() | MTK Budapest | 19 | 30 |
6 | ![]() | Újpest FC | 19 | 28 |
7 | ![]() | Fehérvár FC | 19 | 24 |
8 | ![]() | ETO FC Győr | 19 | 22 |
9 | ![]() | ZTE FC | 19 | 20 |
10 | ![]() | DVSC | 19 | 19 |
11 | ![]() | Nyíregyháza | 19 | 19 |
12 | ![]() | Kecskeméti TE | 19 | 15 |
Kapcsolat információk
Paksi Futball Club
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök