fehertek1.jpg

Akkor kaptunk gólt, mikor nekünk kellett volna betalálni

2019. aug. 24.  -  NB I.
Vezetőedzőnk értékelte a Fehérvár elleni összecsapásunkat.
Vezetőedzőnk értékelte a Fehérvár elleni összecsapásunkat.
„Úgy gondolom, mind a két csapat egy jó mérkőzést vívott egymással. Odatettük magunkat, jelen pillanatban a maximumunkat nyújtottuk egy kiváló csapat ellen. Az első félidőben 20 percig azt láttam, amit szerettem volna, háromszor-négyszer lekontráztuk vendégeinket, de a végén, az utolsó pillanatokban technikai hibákat vétettünk, így nem tudtunk a kapuba találni. Rosszkor jött az első gól, hiszen éppen kezdtünk hinni magunkban. A második játékrészben, a szünet után, véleményem szerint kontrolláltuk a játékot, és nekünk volt több helyzetünk, ugyanakkor egy jó ellenfél ezeket a túloldalon kihasználja, így tett a Vidi is. Sajnos ilyen gólokat nem szabad kapnunk a jövőben. Ellenfelünk akkor talált a kapunkba, amikor nekünk kellett volna a túloldalon. Ma este ez volt a különbség, azon túl, hogy a Fehérvár egy nagyon rutinos és minőségi csapat. Árulkodó jel egyébként, hogy a vendégek hálóőrének, Kovácsiknak 14 védése volt a meccsen. Ez már a harmadik összecsapásunk volt a négyből, ahol mindig csak kis dolgokon múltak a góljaink, a jövőben ennek a kiküszöbölésével kell foglalkoznunk” - vélekedett mesterünk, Tomiszlav Szivics a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

fehertek2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök