harain1.jpg

Játékosállományunk masszív és jó teljesítményre képes

2019. szept. 09.  -  NB I.
Haraszti Zsolt ügyvezetőnkkel beszélgettünk az idei szezon eddigi történéseiről.
Haraszti Zsolt ügyvezetőnkkel beszélgettünk az idei szezon eddigi történéseiről.
Kezdjük talán onnan, hogy Tomiszlav Szivics átvette a csapatot. Hogy kezdődött az újbóli közös munka?
 
Igazából nagy újdonságok nem voltak kettőnk között, hiszen ismertük már egymást, tudtam, hogy milyen a munkatempója. Anno közel egy évet dolgoztunk már egymással, úgyhogy gyors volt a beilleszkedése.

A felkészülési időszakban - ahogy az már megszokott - végig a csapat mellett volt. Mindenki kemény, jó és hasznos periódusról beszélt, Ön is így látta? 
 
Abszolút! Nagyon jó és tartalmas felkészülés van mögöttünk, mivel új szakmai stáb és sok új játékos is érkezett, mindenkiben nagy volt a bizonyítási vágy.   

Nyáron nagy volt a játékosmozgás, úgy érzi, most kész a keret?
 
Úgy gondolom, igen. Mindenképpen szerettünk volna olyan játékosokat igazolni, akikkel a keret erősebb lesz, ez véleményem szerint meg is valósult. Örülünk, hogy az érkezők bennünket választottak. Az új játékstílus begyakorlása azonban még időt vesz igénybe, de az az érzésem, jó úton indultunk el.

És lassan a sérült játékosaink is teljesen felépülnek…
 
Igen, nagyon várom már Kulcsár, Simon és Haraszti visszatérését. Én úgy számolok, tavasszal fog minden beérni, addigra kialakul majd az igazi képünk, és egészen biztos, még erősebbek leszünk, mint most.
 
babe3.jpg

Öt fordulón vagyunk túl, mennyire elégedett eddig a csapat teljesítményével, mutatott játékával?
 
Úgy érzem, lehetne több egységünk, mivel Kisvárdán minimum egy pont ottmaradt. Ugyanakkor a többi mérkőzés úgy alakult, amennyit tettünk érte. Nagyjából elmondható, eddig elégedett vagyok. Persze szeretnénk, és egyúttal arra is törekszünk, hogy a Honvéd és a Mezőkövesd ellen mutatott arcunk legyen az idei Paks, de, ahogy már említettem, a sok új játékos beilleszkedése időt vesz igénybe. Az viszont kijelenthető, hogy játékosállományunk masszív, és egészen biztos, hogy jó teljesítményre képes.

Miben kell még fejlődni?
 
Mindig mindenben. A mai, modern labdarúgásban mindenkinek folyamatosan fejlődnie kell, ezzel nincs is gond, hiszen adottak a lehetőségeink, hogy a csapat jól szerepeljen. Klubfilozófiánknak köszönhetően - miszerint csak magyarokkal dolgozunk - az összes játékosunknak nagyszerű lehetősége van, hogy a legmagasabb osztályban képviseljék a magyar labdarúgókat.

Hogy látja a 2019/20-as bajnoki mezőny erőviszonyait?
 
Nem mondok újdonságot azzal, hogy a Fehérvár és a Ferencváros egy más kategória. Ezen felül úgy gondolom, több csapat is kiválóan igazolt, tehát ismét erős lesz a bajnokság. De komolyabb következtetéseket majd az első kör zárása után lehet levonni.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök