poor1.jpg

Poór: Jó visszajelzéseket kapok, készen állok

2019. szept. 16.  -  NB I.
Védőnk lassan két hete érkezett Paksra, és nagyon várja már, hogy bizonyíthasson. 
Védőnk lassan két hete érkezett Paksra, és nagyon várja már, hogy bizonyíthasson. 
Tizenkét napja érkeztél, milyen volt a beilleszkedés? 
 
Szerintem jól sikerült! Nem ismeretlen közegbe kerültem, mivel a mostani csapattársaim jó részével ellenfélként már találkoztam a pályán, így minden könnyen ment. Mindenkivel kiváló viszonyt ápoltam, tehát gyorsan beilleszkedtem. Jól érzem magam az öltözőben, már csak az kell, hogy a pályáról tudjam erősíteni a csapatot, és az eredmények is érkezzenek.

Beszélgettél már négyszemközt Tomiszlav Szivics vezetőedzőnkkel?
 
Igen, váltottunk már pár szót, és többször is mondta, ha úgy érzem, a kihagyás miatt még egy-két edzés megterhelő, szóljak. Szerencsére erre nem volt példa, és nem is lesz, hiszen a sérülésem már a múlté. Összességében mindig jó visszajelzéseket kapok tőle, valamint én is úgy érzem, nagyszerű szakemberrel dolgozhatok együtt. Úgy vélem, a múlt hétvégi eredmény nem fog sokszor megismétlődni, hisz’ sokkal több van ebben a csapatban. 

Hogy megy a taktika elsajátítása? 
 
Szerencsére könnyen megy a játékrendszerek elsajátítása, így ezzel nincs gondom. Egy olyan csapatba érkeztem, aki szereti játszani a focit, a sok passz és a kombinatív játék híve, ez a felfogás pedig nagyon fekszik számomra, és a stabil védekezés is közel áll hozzám.

Hogy látod, mikor láthatunk először a pályán? 
 
Úgy gondolom, készen állok, és szeretnék is minél előbb pályára lépni, de ezt a mester dönti el, Ő látni fogja, mikor kell lehetőséget adnia. Mindenesetre nagyon várom már, hogy bemutatkozhassak, szeretnék tétmeccsen bizonyítani, a srácokkal együtt játszani, és, ahogy már mondtam, segíteni a csapatot.   

Hogy tetszik a város?
 
Nagyon kedvelem, csak pozitívan tudok róla beszélni. Nyugisabb és családiasabb, mint a főváros, de a feleségemmel most pont erre is van szükségünk. Kutyusunkkal együtt minden, a város adta lehetőséget ki tudunk használni, szeretjük.
 
poor2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök