![zthet.jpg](/e107_images/newspost_images/zthet.jpg)
Heti program
2019. szept. 23. - NB I.
A sikeres Magyar Kupa-forduló után Zalaegerszegre látogatunk.
A sikeres Magyar Kupa-forduló után Zalaegerszegre látogatunk.
Múlt szombaton csapatunk magabiztosan abszolválta a szezon első kupafordulóját. Ahogy azt mesterünk, Tomiszlav Szivics elmondta, a putnoki ötgólos győzelem kulcsa a komolyság volt. Az előttünk álló hétvégén azonban folytatódik a kiélezett bajnoki pontvadászat, és az egészen biztos, ez úttal nehezebb dolgunk lesz. A hetedik fordulóban az idei bajnokság egyik újoncához látogatunk, akik sosem adják könnyen a három egységet - szombaton a ZTE gárdája fogad minket.
„A Putnok elleni kupameccshez kiválóan álltunk hozzá, és ez a gólokban is megmutatkozott. A koncentrációt mindenképpen át kell mentenünk most hétvégére is. Persze a Zalaegerszeg ellen másabb összecsapás vár majd ránk, de, ha mindenki ugyanúgy odateszi magát, és száztíz százalékot nyújtunk, ismét sikeresek leszünk. A hétköznapi felkészüléssel, ahogy eddig, most sem lesz gond, hiszen profi szakmai stábbal dolgozunk. Személy szerint bizakodva várom az összecsapást, melyen pontokat kell gyűjtenünk, hogy feljebb zárkózzunk a tabellán” - fogalmazott honlapunknak a hét első napján Remili.
A zalaegerszegi összecsapásunkkal kapcsolatosan szurkolói információkkal a keddi napon jelentkezünk.
OTP Bank Liga, 7. forduló
2019. szeptember 28., 17:00
ZTE FC - PAKSI FC
Zalaegerszeg, Zalaegerszegi Városi Stadion (ZTE Aréna)
Íme, további kiemelt csapataink hétvégi programjai:
U19 II. osztály, 6. forduló
2019. szeptember 28.,14:00
KTE Labdarúgó Akadémia - PAKSI FC
Kecskemét, Kecskeméti Széktói Stadion
U17 II. osztály, 6. forduló
2019. szeptember 28.,10:00
2019. szeptember 28.,10:00
PAKSI FC - Vác VLSE
Paks, PAKSI FC Stadion
U16 II. osztály, 6. forduló
2019. szeptember 28.,10:00
2019. szeptember 28.,10:00
PAKSI FC - Vác VLSE
Paks, PAKSI FC Stadion
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 19 | 38 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 19 | 36 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 19 | 31 |
4 | ![]() | DVTK | 19 | 31 |
5 | ![]() | MTK Budapest | 19 | 30 |
6 | ![]() | Újpest FC | 19 | 28 |
7 | ![]() | Fehérvár FC | 19 | 24 |
8 | ![]() | ETO FC Győr | 19 | 22 |
9 | ![]() | ZTE FC | 19 | 20 |
10 | ![]() | DVSC | 19 | 19 |
11 | ![]() | Nyíregyháza | 19 | 19 |
12 | ![]() | Kecskeméti TE | 19 | 15 |
Kapcsolat információk
Paksi Futball Club
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök