![ztbeh1.jpg](/e107_images/newspost_images/ztbeh1.jpg)
Tizenharmadszor találkozunk a Zalaegerszeggel
2019. szept. 27. - NB I.
Több mint hét éve játszottunk utoljára bajnokit a kék-fehérekkel.
Több mint hét éve játszottunk utoljára bajnokit a kék-fehérekkel.
Együttesünk az OTP Bank Liga 7. fordulója alkalmával szombaton, 17:00-s kezdettel, a ZTE otthonában gyarapodhat igen értékes pontokkal. Az utazással és beléptetéssel kapcsolatos szurkolói információk IDE kattintva érhetőek el.
Első találkozásunkkor 2006. október 21-ét írtunk. A Pakson rendezett premierre kellemes emlékekkel gondolunk vissza, hiszen a gólnélküli első félidőt követően az 50. percben Buzás Attila, a 69-ben pedig Kiss Tamás szerzett gólt. Válasz a túloldalról nem érkezett, így mi örülhettünk a végén. A kereken fél évvel később rendezett visszavágón sajnos mi maradtunk találatok nélkül, míg a ZTE négyszer volt eredményes.
A következő szezon sajnos nem alakult jól számunkra, idegenben és hazai pályán is vereséget szenvedtünk.
A 2008/2009-es évad egymás elleni párharcai Zala megyében kezdődtek, ahol az első játékrész szintén nem hozott gólt. A második negyvenöt percben viszont kettő találatot is szereztük, Tököli Attila a 61. játékperiódusban volt sikeres, viszont negyed órával később Kriston Attila vétett öngólt, mellyel egalizálta a Zalaegerszeget. 1-1 lett a vége. A paksi visszavágón már talán nem is volt meglepetés, hogy a mérkőzés első felében egyik oldal sem talált a kapuba. A második félidő elején Balázs Zsolt juttatta vezetéshez a kék-fehéreket, amit a 65. percben Tököli Attila egyenlített ki. Több gól nem esett a találkozón, így ismét megosztoztunk a pontokon.
A szombati ellenfelünk ellen vívott párharcaink a 2009/2010-es bajnoki idényben ismét számunkra feledhetőre sikeredtek. Zalaegerszegen 2-1, Pakson 1-2.
A kilencedik egymás elleni fellépésünk alkalmával, a 13. percben Kamber Dorde szerzett gólt városunkban, de 15 perccel később Montvai Tibor egalizált, majd Kiss Tamás találatával még az első félidőben megfordítottuk az állást. A szünet után a ZTE pörgött fel előbb, és Rajcomar Prince révén két perc elteltével ismét döntetlent mutatott az eredményjelző. A hátralévő csaknem egy teljes félidőben nem született újabb gól. 2-2-vel zártuk ezt a meccset. A visszavágót ellenfelünk 1-0-val hozta le.
2011 őszén, Pakson, bár becsülettel küzdöttek a zalaiak, végül nem kegyelmeztünk nekik. Bartha László a 33-ban, majd Szatmári Lóránd a 48. percben talált a vendég hálóba. Stabil előnyünk ugyanakkor 15 perc után, 3 perc alatt elolvadt, miután Máté Péter szinte egymás után szerzett két gólt. Magasföldi József a 71. percben ismét előnyhöz juttatott bennünket, majd 9 perccel a hármas sípszó előtt Kiss Tamás állította be a 4-2-es végeredményt. Egerszegen Kocsárdi Gergely révén az első húsz perc elteltével a hazaiak vezettek, amit egészen a 82. percig tudtak őrizni. Szatmári Lóránd mentett pontot. 2012. május 20-án tehát 1-1-gyel zárult az utolsó egymás elleni viaskodásunk.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 19 | 38 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 19 | 36 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 19 | 31 |
4 | ![]() | DVTK | 19 | 31 |
5 | ![]() | MTK Budapest | 19 | 30 |
6 | ![]() | Újpest FC | 19 | 28 |
7 | ![]() | Fehérvár FC | 19 | 24 |
8 | ![]() | ETO FC Győr | 19 | 22 |
9 | ![]() | ZTE FC | 19 | 20 |
10 | ![]() | DVSC | 19 | 19 |
11 | ![]() | Nyíregyháza | 19 | 19 |
12 | ![]() | Kecskeméti TE | 19 | 15 |
Kapcsolat információk
Paksi Futball Club
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök