kaphet1.jpg

Heti program

2019. okt. 21.  -  NB I.
A Diósgyőrt fogadjuk szombaton.
A Diósgyőrt fogadjuk szombaton.
Sajnos a mögöttünk hagyott hétvégén nem úgy sikerült a felcsúti vendégszereplésünk, ahogy azt igazán szerettük volna. A találkozót követő sajtótájékoztatón Tomiszlav Szivics mesterünk az ajándékgólokra hívta fel a figyelmet, melyekkel rendre „kedveskedünk” ellenfeleinknek, rutinos védőnk, Szabó János pedig az elvesztett párharcokról beszélt. Nem indultunk jól tehát a válogatott szünet után, de az előttünk álló hétvégén, hazai pályán javíthatunk. 
 
Az OTP Bank Liga 10. fordulójában a DVTK látogat városunkba. Ellenfelünk 2-1-6-os mutatóval rendelkezik, két győzelmét az első, illetve a hatodik fordulóban aratta, így szeptember közepén nyert utoljára. Ezeket figyelembe véve, valamint azt, hogy játékosaink hazai pályán egészen biztos, minden eltökéltségükkel azon lesznek, hogy kijavítsák a múlt hétvégét, parázs meccs várható a három pont sorsáért. Fontos tehát, hogy játékosainkat stadionunk lelátóiról minél többen segítsük. 
 
Az elővételes jegyvásárlási lehetőségek időpontjairól a keddi nap folyamán adunk tájékoztatást. 

OTP Bank Liga, 10. forduló 
2019. október 26., 17:00 
PAKSI FC - DVTK 
Paks, PAKSI FC Stadion
 
Íme, további kiemelt csapataink hétvégi programjai:

U19 II. osztály, 10. forduló 
2019. október 26.,11:00 
Kaposvári Rákóczi BFLA - PAKSI FC 
Kaposvár, Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia Sporttelep

U17 II. osztály, 10. forduló
2019. október 26.,13:00 
PAKSI FC - Nyíregyháza Spartacus FC 
Paks, PAKSI FC Stadion

U16 II. osztály, 10. forduló
2019. október 26.,13:00 
PAKSI FC - Nyíregyháza Spartacus FC 
Paks, PAKSI FC Stadion
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 13 24
2 Ferencvárosi TC 12 22
3 DVSC 13 22
4 MTK Budapest 13 20
5 Kisvárda Master Good 12 20
6 ETO FC Győr 12 20
7 Puskás Akadémia FC 13 19
8 ZTE FC 13 13
9 Újpest FC 13 13
10 DVTK 13 11
11 Nyíregyháza 13 11
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 12 10
13. forduló erdeményei
  -   3:0
  -   1:3
  -   1:1
  -   5:3
  -   0:3
  -   2:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök