devheti1.jpg

Heti program

2019. okt. 28.  -  NB I.
Szerdán kupa, szombaton bajnoki - nem lesz kilométerhiányunk
Szerdán kupa, szombaton bajnoki - nem lesz kilométerhiányunk
Játékosaink a rosszul sikerült DVTK elleni, tizedik bajnoki fordulót a héten akár két szép győzelemmel is feledtethetik, azonban a recept - bármennyire is szeretnénk - nem ennyire egyszerű. 

Mozgalmas hetünk lesz, hiszen a hétvégi, debreceni fellépésünk előtt szerdán jön a következő kupaforduló. Ahogy azt korábban jeleztük már, a Magyar Kupa-sorozatban a Nógrád megyei első osztályú Salgótarjáni BTC lesz a következő ellenfelünk. Mindkét összecsapásunkat idegenben vívjuk, így a minden szempontból fontos mérkőzéseken túl hosszú kilométerek is várnak ránk a következő napokban. Csapatunk a nagy távolságra való tekintettel mind a kupameccs, mind pedig a bajnoki rangadó előtt egy nappal már elutazik a helyszínekre, hogy labdarúgóink maximálisan kipihenve tudjanak pályára lépni. 

Megfeszített hét vár tehát ránk, amit reményeink szerint szép sikerekkel abszolválunk majd, mely által ismét rátalálunk a győzelmi útra.

Magyar Kupa, 7. forduló
2019. október 30., 12:30
Salgótarjáni BTC - PAKSI FC
Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion

OTP Bank Liga, 11. forduló
2019. november 02., 17:00
DVSC - PAKSI FC
Debrecen, Debreceni Nagyerdei Stadion
 
devheti2.jpg
 
Íme, további kiemelt csapataink heti programjai:

U19 II. osztály, 11. forduló
2019. október 30.,11:00
PAKSI FC - Vác VLSE
Paks, PAKSI FC Stadion

U17 II. osztály, 11. forduló
2019. október 31.,11:00
Kaposvári Rákóczi BFLA - PAKSI FC
Kaposvár, Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia Sporttelep 

U16 II. osztály, 11. forduló
2019. október 31.,11:00
Kaposvári Rákóczi BFLA - PAKSI FC
Kaposvár, Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia Sporttelep
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 8 15
2 ETO FC Győr 8 15
3 Vasas 8 14
4 Újpest FC 8 14
5 Ferencvárosi TC 7 12
6 PAKSI FC 8 11
7 MTK Budapest 8 9
8 Kisvárda Master Good 8 9
9 DVSC 8 9
10 Nyíregyháza 8 8
11 ZTE FC 8 6
12 Kispest-Honvéd 7 6
8. forduló erdeményei
  -   1:2
  -   2:1
  -   1:1
  -   0:1
  -   2:4
  -  
Honvéd
3:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök