kaposgyoz.jpg

Legyűrtük a Kaposvárt és a PVSK-t is

2019. okt. 29.  -  Női labdarúgás
Két győzelem, egy vereség a hetedik fordulóban.
Két győzelem, egy vereség a hetedik fordulóban.
Leány U14 Dél-nyugati csoport, 7. forduló: PAKSI FC - Szekszárdi UFC 1 - 2 (1 - 1)

Kezdők: Bachusz, Fodor, Lusinszki, Zufall, Tancsa, Vittmann, Pál, Asztalos, Győrfi 

Cserék: Kovács, Hanák, Nagy, Horváth, Szilágyi, Kapéter, Magyar
 
Gólunkat Pál (19’) szerezte.
 
„Szomszédvári rangadóhoz méltó mérkőzést játszottunk. Vendégeink szereztek vezetést, amit egy büntető után még az első félidőben sikerült egalizálnunk. Később sikerült több helyzetet kialakítanunk, de sajnos nem tudtunk újabb gólt szerezni. A második játékrészben a Szekszárd dominált, és egy szerencsés góllal újra előnybe kerültek, ekkor mi már nem igazán tudtunk helyzeteket kialakítani. Az elmúlt hetekben nyújtott teljesítményünknél sikerült jobban fociznunk, az újabb győzelemre azonban még várnunk kell. Semmi gond, egy vereségből is sokat lehet tanulni, dolgozunk tovább” - értékelt Győrfi Péter vezetőedzőnk. 
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
 
A mérkőzés galériájához kattintson IDE!
 
versze2.jpg
 
Leány U16 HNP Dél-nyugati csoport, 7. forduló: PVSK - PAKSI FC 0 - 23 (0 - 13) 

Kezdők: Berta, Somogyi, Vámosi, Tancsa, Kiss, Pál, Bodajki, Sereg, Kulcsár 

Cserék: Patai, Ruff, Udvardi 
 
Góljainkat Sereg (5’, 37’, 78’), Kiss (10’, 40’, 52’, 76’, 77’), Patai (11’, 23’, 25’, 70’), Pál (13’, 50’, 65’), Vámosi (15’, 18’, 45’, 55’, 75’), Ruff (26’), Bodajki (31’) és Tancsa (33’) szerezték. 
 
„Esélyesként léptünk pályára, amit az első perctől bizonyítottunk is. Nagy mezőnyfölényben, jól bejátszottuk az egész pályát, valamint szélsőink gyorsaságát szépen használtuk ki. Támadásainkat a pontos beadások után rendre góllal fejeztük be” - vélekedett Kneller Balázs vezetőedzőnk.
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el. 
 
pvskgyoz.jpg
 
Leány U19 Közép csoport, 7. forduló: PAKSI FC - Kaposvári Rákóczi BFLA 6 - 2 (1 - 2) 

Kezdők: Lengyel, Kiss, Laszlóczki, Somogyi, Papp, Wiesner, Horváth H., Trapp, Lickert, Vámosi, Horváth M. 

Cserék: Bodajki, Sereg, Udvardi, Nemes, Rauth, Tarczal 
 
Góljainkat Wiesner (16’, 79’), Lickert (51’), Horváth M. (61’, 84’) és Trapp (75’) szerezték. 

„Egy nagyon jó, összeszokott Kaposvárt fogadtunk. Férfiakat meghazudtoló, izgalmas, nagy iramú játékot láthattak a kilátogatók. Mindkét csapat folyamatosan, tudatosan kialakított helyzetekkel próbálta bevenni az ellenfél kapuját, ez először nekünk sikerült. Egyre nagyobb nyomás volt a két csapaton, majd vendégeink fordítani tudtak. Szerencsére rövidzárlatunk nem tartott sokáig. Látszott a csajokon a győzni akarás, és innentől még izgalmasabb lett a találkozó. A második játékrészben teljesen a kapujukhoz szorítottuk a Kaposvárt, majd tíz perc alatt fordítottunk. Az összecsapást még ekkor sem szabadott félvállról venni, hisz’ vendégeink kontrákból gyorsan veszélyes helyzeteket alakítottak ki. Szerencsénkre kapusunk két, ilyen támadásukat is hárítani tudta. A végjátékban ismét tíz perc alatt növeltük további három góllal előnyünket. Ezzel a játékkal és lelkesedéssel Pécsről is elhozhatjuk a három pontot” - értékelt Radványi László vezetőedzőnk. 
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
 
A mérkőzés galériájához kattintson IDE!

Borítókép: U19
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök