kioszt1.jpg

Értékelni kell az egy pontot!

2019. nov. 09.  -  NB I.
Osztermájer Gábor nyilatkozata a Kisvárda elleni döntetlenünk után.
Osztermájer Gábor nyilatkozata a Kisvárda elleni döntetlenünk után.
banner_pse.jpg

„Az első félidőben nem játszottunk jól, lassan hoztuk ki a labdákat, illetve lassan váltottunk oldalt. Bár komoly helyzet egyik oldalon sem volt, ugyanakkor, mivel nem úgy ment a játék, ahogy kellett volna, jól jöttünk ki az első negyvenöt percből. A szünetben rendeztük a sorokat, inkább pedagógiailag, mint szakmailag. A második játékrész elején három komoly ziccerünk is volt, amikkel eldönthettük volna a találkozó sorsát. Sajnos a kiállítás után figyelmetlenségből kaptunk gólt egy vendég szögletet követően, ami a koncentráción múlt. Óriási fegyvertény, hogy ezek után sem adtuk fel, és tíz emberrel is támadólag léptünk fel, majd tartalékenergiákat mozgósítva egyenlítettünk. Kár, hogy az utolsó másodpercben, a Balogh által elvégzett szabadrúgásból nem tudtuk feltenni a pontot az i-re, centiken múlt. Összegezve: két ellentétes félidőt játszottunk, de annak a hozzáállásnak lesz jövője, amit a második játékrészben láthattunk. Értékelni kell a megszerzett egy pontot, hiszen hátrányból és eggyel kevesebb emberrel a pályán értük el” - fogalmazott megbízott vezetőedzőnk, majd érzéseiről is beszélt. „A héten izgultam, hogy jól sikerüljön a hétvége, ma pedig az első félidőben rosszul éreztem magam, mert nem ment a játék, a második negyvenöt percben viszont örültem, hogy egalizáltunk, és a végére a közönségünket is lázba tudtuk hozni. Még egyszer mondom, a szünet után nyújtott önbizalommal kilábalhatunk a negatív szériából” - zárta pozitív gondolatait Osztermájer.

kioszt2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök