oszhon1.jpg

Edzői szemmel

2019. nov. 22.  -  NB I.
Egészen biztos, hogy kemény meccs elé nézünk. 
Egészen biztos, hogy kemény meccs elé nézünk. 
banner_kv.jpg
 
Megbízott vezetőedzőnk, Osztermájer Gábor előzetes várakozása a szombati összecsapásunkkal kapcsolatosan: „Most talán a Budapest Honvéd a legjobb formában lévő csapat az NBI-es mezőnyben, így egészen biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk a fővárosban. Ugyanakkor nagyon fontos három pont a tét számunkra, ezért mindent megteszünk majd, hogy győztesként térjünk haza. Kemény meccsre számítok, de bízom a játékosaimban, és abban is, hogy meg tudjuk ismételni az augusztusi győzelmünket a Kispest ellen.” 
 
Giuseppe Sannino gondolatai: „Ha a Paksról beszélünk, nem lehet elmenni a kellemetlen nyári emlék mellett, nemcsak a vereség miatt fájó az a találkozó, hanem azért is, mert akkor a játékunk sem tetszett, ezért most becsületbeli ügyként tekintünk a szombati bajnokira. Mindenképpen ki akarjuk köszörülni a csorbát, és szeretnénk folytatni a remek sorozatunk, ami azonban egyáltalán nem lesz könnyű. Minden meccs előtt el szoktuk mondani, minden találkozó külön történet, ezúttal is nehéz meccsre számítunk, de győzni szeretnénk.”
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök