benij.jpg

Veled vagyunk, Beni!

2019. nov. 30.  -  NB I.
Együtt megcsináljuk.
Együtt megcsináljuk.
banner_magy2.jpg

Pál Beni egy csodaszép gyerkőc, aki előtt igen hosszú út áll a következő hetekben, hónapokban és talán sajnos években.  Ahhoz azonban, hogy szülei végig tudják kísérni Őt ezen, rengeteg áldozatot kell meghozniuk. Klubunk vezetői, munkatársai, a teljes szakmai stáb és kivétel nélkül az összes labdarúgónk úgy határozott, segíti a kis paksi hőst. A végső gyógyuláshoz vezető út egyik legfontosabb pillére, hogy az anyagi források ne legyenek a számtalan hátráltató tényező között, hisz’ a szülőknek ezen felül is nehéz döntések sorát kell meghozniuk. 
 
És, hogy miért is igazi hős Beni? 
 
Négy hónapos korában egy injekció hatására 24 órán belül szemmozgató- és arcizombénulást szenvedett, amihez az Arnold Chiari malformáció is társult. Az orvosok három éve már próbálkoztak egy beavatkozással, az azonban nem sikerült, majd a jobb szemét próbálták meg kimozdítani, de az altatásnál szívleállás történt, így már komoly konzultáció szükséges a következő beavatkozások előtt, valamint, a kis Beni a betegségek miatt jelenleg is folyamatos neurológiai megfigyelés alatt áll. Paks - Pécs - Szekszárd - Debrecen - Budapest „állomások” után, ha minden a tervek szerint alakul, külföldi vizsgálatok, kezelések várnak rá. 
 
Munkatársaink és labdarúgóink segítségén felül szeretnénk, ha minél több szurkolónk is csatlakozna, hogy Beni minél stabilabb körülmények között kezdhesse meg élete egyik legmeghatározóbb meccsét. 
 
Kis paksi hősünk gyógyulásáért ikonikus kapitányunk, Böde Dániel aláírásával ellátott meccsmezt (névvel, számmal) és egy játékosaink által dedikált labdát ajánlottunk licitre az erre létrejött Facebook-oldalon. Az árverés csütörtök estig tart, segítsünk közösen Beninek! 
 
Bízunk benne, hogy támogatásunk, a szurkolói adományokkal kiegészülve komoly segítség lesz Beniék részére. A teljes felajánlást a lehető leggyorsabb úton el is juttatjuk a család számára, melyről a jövő héten be is számolunk. 
 
Hajrá, Beni! Hajrá, Paks!
 
Azon kedves és segítőkész szurkolónk, aki ezenfelül szeretne segíteni Beninek, az alábbi számlaszámon, utalás formájában is megteheti.
 
Bankszámla szám: 11991119 - 94964198 - 00000000
IBAN: HU331199496419800000000 (Erste Bank)
Tulajdonos: Rózsa Beáta
KÖZLEMÉNY: Beni
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök