vidlive9.jpg

Kecskés: Minden percét próbáltam élvezni

2019. dec. 09.  -  NB I.
Középpályásunk két gólpasszal hálálta meg, hogy hosszú idő után újra kezdőként léphetett pályára.
Középpályásunk két gólpasszal hálálta meg, hogy hosszú idő után újra kezdőként léphetett pályára.
banner_kvmez.jpg

Mindenekelőtt: milyen hangulatban mentetek a Vidihez? 
 
Bennem is - de azt gondolom, mindenkiben - kettős érzések voltak a meccs előtt, hiszen hétről hétre élet-halál harcot kell vívnunk az elmúlt fordulók eredménytelensége miatt, ugyanakkor Fehérváron senki sem számít favoritnak. Azt beszéltük, hogy ennek ellenére mindenképpen jó hangulatban kell futballoznunk, és a Ferencváros elleni edzőmeccset is többször felelevenítettük. 

Aztán elkezdődött a meccs… Sikerült átvinni a beszélteket a pályára? 
 
Az első perctől kezdve éreztem, hogy félelemnek és pániknak semmi jele nincs, mindenki keményen tette a dolgát, egységesek voltunk. Az első félidő után, a szünetben pedig csak pozitív szavak hangzottak el, a szakmai stáb pedig ugyanarra a szemléltre bíztatott bennünket, mint amit az első negyvenöt percben hoztunk, és nagyon reméltük, végül meglehet a meccs. 

A második játékrészben kétszer is bevettük a Fehérvár kapuját, mely lehetőségek kidolgozásában igen nagy szereped volt… 
 
Nemrég lettem kijelölve pontrúgóként, ami az első gólnál szerencsére be is jött. A távolról a kapu elé tett labdámra a megbeszéltek szerint érkezett Szabó a hosszú oldalon, majd higgadtan, rutinosan a hálóba lőtte azt. A második találatnál pedig, a labdaszerzést követően nekem továbbított labdát, úgy éreztem, még meg kell tartanom, cseleztem, aztán láttam, ahogy Könyves megindul, én pedig tettem is elé a játékszert, amit végül gyönyörűen csavart a kapuba két hazai játékost lerázva. 

Ismét jó formában akkor? 
 
Először is nagyon boldog vagyok, hogy újra kezdőként kaphattam lehetőséget. Próbáltam élvezni minden percét, élni a bizalommal. Szeretném átmenteni ezt a formám az idény utolsó meccsére is, hiszen nagyon kellenek a pontok, és ráadásul idehaza játszunk majd. 

Mi kell ahhoz, hogy ismét legyőzzük a Mezőkövesdet? 
 
A stabil és a kiváló védekezés mindenképpen, hiszen múlt szombaton végre elértük, hogy egy magasabban jegyzett csapatnak alig legyen helyzete ellenünk. Egység kell, amit bátor támadójátékkal kell fűszereznünk, hiszen azt is megmutattuk, hogy mennyire veszélyesen tudunk kijönni a kontrákból. Ahogy a többiek, természetesen én is azt mondom, a Fehérvár elleni meccsből szépen lehet építkezni a jövőre nézve. 
 
Borítókép: molfehervarfc.hu
 
kecsuj2a.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 17 35
2 Ferencvárosi TC 16 34
3 DVTK 17 30
4 MTK Budapest 17 29
5 PAKSI FC 17 27
6 Újpest FC 17 27
7 Fehérvár FC 17 21
8 Nyíregyháza 17 18
9 ETO FC Győr 17 18
10 ZTE FC 16 16
11 DVSC 17 13
12 Kecskeméti TE 17 11
17. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:1
  -   3:2
  -   2:1
  -   3:4

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök