mezele14.jpg

A Mezőkövesd ellen készülünk

2019. dec. 12.  -  NB I.
Roppant fontos meccsel zárjuk a 2019-es évet.
Roppant fontos meccsel zárjuk a 2019-es évet.
banner_mind.jpg
 
A 2019/2020-as OTP Bank Liga kiírásában hétvégén a tizenhatodik, egyben az év és az őszi idény utolsó fordulójára kerül sor. Fehérvári úti stadionunkban játékosaink a Mezőkövesdet fogadják, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gárda ellen az augusztusi első meccs 2-0-s győzelmet hozott számunkra. Akkor idegenben mondhattuk el magunkról, hogy elsőként voltunk képesek megállítani az idei szezon meglepetéscsapatának is nevezett gárda menetelését. Hétvégi vendégeink azóta is mindösszesen csak két vereséget szenvedtek, és továbbra is bajnoki dobogó harmadik helyén állnak.   

„Kulcsfontosságú mérkőzés lesz, mivel nem mindegy, milyen utolsó eredménnyel megyünk a téli szünetre. Augusztus végén az én két gólommal arattunk sikert, most viszont mindegy, ki talál vendégeink kapujában, csak mi legyünk boldogak a hármas sípszót követően” - fogalmazott Hahn János, aki a párosításról hosszabban is beszél frissen megjelenő stadionmagazinunkban.    
 
Még mi legutóbb gyönyörű játékkal hoztuk haza a három pontot Székesfehérvárról, a kék-sárgák 1-0-s vereséget szenvedtek hazai pályán a DVTK-tól, így egészen biztosan nem érkeznek kellemes szájízzel városunkba. Az előjelek tehát jók, de sokszor megtanultuk már, a végletekig kiélezett bajnokságban ennél sokkal több kell! Segítsünk játékosainkat telt lelátókkal a sikerhez, legyünk minél többen kint szombat délután a stadionban, hogy egy szép győzelemmel mehessünk a téli pihenőre.   
 
Jegyvásárlással kapcsolatos információk ITT érhetőek el. Hajrá, Paks!
 
OTP Bank Liga, 16. forduló
2019. december 14., 17:00
PAKSI FC - Mezőkövesd Zsóry FC
Paks, PAKSI FC Stadion
 
meelo3.jpg
(2019.08.31. OTP Bank Liga, 5. forduló: Mezőkövesd Zsóry FC - PAKSI FC 0 - 2)
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök