![palyedz3.jpg](/e107_images/newspost_images/palyedz3.jpg)
Láberő fejlesztés intenzív feladatokkal
2020. jan. 10. - NB I.
Péter Norbert, Sárai György és Kindl István nyilatkozott a tábor második napjáról.
Péter Norbert, Sárai György és Kindl István nyilatkozott a tábor második napjáról.
![banner_magy2.jpg](/e107_images/newspost_images/banner_magy2.jpg)
Játékosaink a második napjukat töltik a törökországi Belek városában, ahol az első napot követően igencsak felpörögtek a tréningek. „Reggel, rávezetésképpen háromnegyed órát töltöttük a konditeremben, majd a pályán négy állomást kellett abszolválniuk a fiúknak. Elsősorban a láberőt fejlesztettük ma, a gyakorlatokat labdával végeztük, a köröket pedig lövésekkel fejeztük be, de a tréning végén hat a hat elleni játékra is sor került. Mindenki kiválóan dolgozott, több mint százszázalékos intenzitással, szinte már vissza is kell fogni a srácokat” - így Kindl István a pénteki nap délelőttjéről.
![palyedz2.jpg](/e107_images/newspost_images/palyedz2.jpg)
És, hogy pontosan miről is szól a csapat második tábori napja, arról már Sárai György beszélt honlapunknak. „Ez az úgynevezett futballkondi nap, ami arról szól, hogy felpörgessük a játékosokat. Intenzív feladatokat végzünk megindulásokkal, irányváltásokkal, fékezésekkel. Ezek elengedhetetlen gyakorlatok, ahhoz, hogy később, a tétmeccsek alkalmával mind védekezésben, mind pedig támadásban bírjuk azt a játékot, amire készülünk” - fogalmazott pályaedzőnk, aki kollégáival együtt szintén nagy melót tesz a felkészülésbe, hogy aztán a bajnoki időszakban már minden „csak” a taktikáról szólhasson.
![palyedz1.jpg](/e107_images/newspost_images/palyedz1.jpg)
„Az egész a pihenőre kiadott programokkal indult, majd, mikor egy hete visszatértek az ünnepekről a játékosok, felméréseket végeztünk, melyek eredményei után tettük össze az itteni munkanapokat” - ezek már Péter Norbert szavai a végtelenül precízen meghangolt felkészülésről. „Ez a hét még az erősítéseké felsőtestre, láberőre. Most még kicsit statikusabb a történet, de szép lassan átvisszük dinamikussá. Az első, szombati edzőmérkőzés után már a többi felkészülési találkozónkhoz, illetve a bajnoki rajthoz kell majd igazítanunk a terhelést” - avatott be bennünket a részletekbe trénerünk.
Borítókép: Kindl, Péter, Osztermájer
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 19 | 38 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 19 | 36 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 19 | 31 |
4 | ![]() | DVTK | 19 | 31 |
5 | ![]() | MTK Budapest | 19 | 30 |
6 | ![]() | Újpest FC | 19 | 28 |
7 | ![]() | Fehérvár FC | 19 | 24 |
8 | ![]() | ETO FC Győr | 19 | 22 |
9 | ![]() | ZTE FC | 19 | 20 |
10 | ![]() | DVSC | 19 | 19 |
11 | ![]() | Nyíregyháza | 19 | 19 |
12 | ![]() | Kecskeméti TE | 19 | 15 |
Kapcsolat információk
Paksi Futball Club
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök