utpfel2.jpg

Úton a pálya felé

2020. jan. 16.  -  NB I.
Sérültjeink adtak helyzetjelentést.
Sérültjeink adtak helyzetjelentést.
banner_magy1.jpg
 
Papp Kristóf bal térde belső felében érzett fájdalmat az edzőtábor első napjaiban, így haza kellett utaznia: „Kicsit megnyúlt és némileg bevérzett az oldalszalagom, amire már megkaptam a PRP-injekciót, mely felgyorsítja a regenerációs folyamatokat. A mozgás most még kicsit nehézkes, de kell pár nap, hogy minden helyrerázódjon. Valószínűleg a jövő héten már edzhetek, de sajnos még csak külön, a csapat mellett” - nyilatkozta középpályásunk.
 
Hahn János őszről megmaradt kisebb sérülése miatt nem tudott a kerettel tartani a törökországi edzőtáborba. „Napról napra javulok. Kiss Tamás edzőnkkel keményen és lelkiismeretesen dolgozunk itthon, majd Váczi László rehabilitációs masszőrünk kezel, valamint Tamási Gábor masszíroz le. Ezek mellett úszni járok és konditeremben erősítek. Ha minden jól megy, a jövő héten már teljes értékű munkát végezhetek a csapattal együtt” - vélekedett csatárunk.
 
utpfel1.jpg

Bartha László sarkát október elején kellett műteni: „Alakulok, javulgatok. Szerdán kezdtem el kocogni, de még oda kell figyelnem a mozgásra, hiszen, ha sokat terhelem, a nap végére elfárad a lábam, viszont ez egyre kijjebb tolódik. Ha minden jól megy, februárban már futhatok, és az lenne az igazán nagyszerű, ha a második hónap végére már meccsre kész állapotban lennék” - így szélsőnk.

Haraszti Zsolt pedig még a tábor első napján így fogalmazott megkeresésünkre: „A rehabilitációm olyan fázisba lépett, hogy már a többiekkel együtt táborozhatok, aminek rendkívül örülök. A bemelegítést és a koordinációs feladatokat a srácokkal együtt végzem, de, ahol kontakt van, ott még kiszállok, ahhoz kell még pár hét. Harcolok tovább a minél előbbi visszatérés érdekében.” 
 
 utpfel3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök