szenyor3.jpg

Szendrei: Sokat beszélgetünk Danival, aki mindenben segít nekem

2020. jan. 22.  -  NB I.
Fiatal és tehetséges támadónkkal beszélgettünk a téli felkészülési időszakról és legfőbb céljáról.
Fiatal és tehetséges támadónkkal beszélgettünk a téli felkészülési időszakról és legfőbb céljáról.
banner_magy2.jpg
 
Számodra hogy sikerült a mögöttünk hagyott bő egy hónapos felkészülési időszak?
 
Kifejezetten jól éltem meg az idei téli felkészülést. Nagyon tetszettek az edzések, jó volt a tábor is, és kiváló erőben, frissnek érzem magam. Véleményem szerint a nyár óta taktikailag és erőnlétben is sokat fejlődtem, de természetesen még sok mindent el kell sajátítanom a következő hónapokban, években, hogy elérjem céljaim.
 
Immáron szerves tagja voltál a táborozó csapatunknak, milyen érzés volt?
 
Kiválóan éreztem magam Törökországban, és a hangulatom is pompás volt. A szállástól a pályákig minden professzionális volt, valamint végig pozitív hangulat lengte körül a csapatot, és mindenki várja már a tavaszi folytatást, ez pedig engem is nagy inspirációval tölt el.
 
szenyor1.jpg
 
Ikonikus csatárunkkal, Böde Dániellel voltál egy szobában, hogy teltek a napok?
 
Már másodjára volt a szobatársam, hiszen nyáron, Szlovéniában is együtt laktunk. Akkor és most is rengeteget segített, mindig elmondja, Ő hogyan csinálta volna azokat a dolgokat, amit előtte tőlem látott az edzésen vagy a felkészülési mérkőzésen. Magabiztosságot ad, és koncentrációs dolgokról is beszélgetünk. Tényleg folyamatosan próbál segíteni abban, hogy a tudásom fejlődjön. Ilyenkor szoktunk külön gyakorolni is, ott megfigyeli az erősségeim, majd elmondja, hogy tudom azokat még jobban előhívni.
 
A három edzőmeccsünk során sok játékpercet kaptál, és voltak helyzeteid, lehetőségeid, de sajnos az a fránya gól nem jött, ezért mindig bosszús is voltál az öltözőben…
 
Igen, mert mindig gólt szeretnék lőni, főleg úgy, hogy a helyzet is megvan hozzá. Észrevételem alapján sokkal gyorsabban kell döntenem egy mérkőzés alkalmával, mint mondjuk a hétköznapi tréningeken. Dani egyébként abban is segít, hogy ne görcsöljek rá mindenáron a gólra, mert akkor biztos, hogy nem fog jönni.
 
Ilyen tél után mi lehet a tavaszi célod?
 
Egyértelműen az, hogy bemutatkozzak egy bajnoki meccsen.
 
szenyor5.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök