kispotp1.jpg

Újfent a Honvéd ellen készülünk

2020. márc. 05.  -  NB I.
Jön a második, a bajnoki felvonás.
Jön a második, a bajnoki felvonás.
banner_mind.jpg
 
Most szombaton már az OTP Bank Liga 24. felvonását rendezik, melyben a fővárosi piros-feketék ellen kell helytállnunk, így három nappal a kupapárharcunk első mérkőzése után ismét a kispestieket fogadjuk stadionunkban. A tét viszont ez alkalommal teljesen más...
 
„Mindenféleképpen ki kell javítanunk a múlt hétvégi, kisvárdai vereségünket. A kiélezett tabellán pedig csak a győzelem ér valamit. A Honvéd egy jó csapat, jó neveik vannak, és itt nemcsak a csatárokra vagy Lanzafamére, esetleg a középpályásaikra gondolok, csapatként is erősek. Éppen ezért végig teljes koncentrációra lesz szükségünk, dinamikus futballt kell mutatnunk, és jól kell ritmust váltanunk előrefelé. A DVSC ellen nyújtott játékot kell ismét elővennünk” - így Bertus Lajos, aki a párosításról hosszabban is beszél stadionmagazinunkban.
 
Újbóli kemény feladatunkat tehát ismét meg kell oldanunk, melyhez segítségként csak annyit kérünk, legyünk minél többen a lelátókon! Hajrá, Paks!
 
Jegyvásárlással kapcsolatos információk ITT érhetőek el.

OTP Bank Liga, 24. forduló
2020. március 7., 17:00
PAKSI FC - Budapest Honvéd FC
Paks, PAKSI FC Stadion
 
kispotp2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök