honotpedz2.jpg

Minden pontnak értéke van!

2020. márc. 07.  -  NB I.
Meg kell becsülni az egy pontot, de az előrelépéshez győzelem kell.
Meg kell becsülni az egy pontot, de az előrelépéshez győzelem kell.
banner_pse.jpg

„Bár az eredmény ugyanaz lett, mint szerdán, a mérkőzés lényegesen jobb volt. Az első félidőben mindkét oldalon nyílt lehetőség a gólszerzésre, viszont ezeket sem a Honvéd, sem pedig mi nem tudtuk kihasználni. A második játékrészben kioltotta egymást a két csapat. Kulcsár a láza miatt nem tudott játszani, Hahnt pihentettük. Meg kell említeni Bödét is, aki a héten több edzést kihagyott, most pedig idő előtt le kellett cserélni. Így, hogy legutóbb idegenben vesztettünk, itthon nyernünk kellett volna, hiszen minden pontnak értéke van. Úgy gondolom, ma nagyon akart a csapat, viszont inkább két pontot vesztettünk, ennek ellenére az egy egységet is meg kell becsülnünk, de ahhoz, hogy feljebb lépjünk a tabellán, győzni kell” - nyilatkozta a találkozót követően vezetőedzőnk, Osztermájer Gábor.

honotpedz1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök