szaki1.jpg

Szépen gyógyul Szakály

2020. márc. 25.  -  NB I.
Középpályásunk járomcsontjával eddig minden a legnagyobb rendben!
Középpályásunk járomcsontjával eddig minden a legnagyobb rendben!
banner_pse.jpg

Szakály Dénes március 14-én szenvedett járomcsonttörést, miután az eddigi utolsó OTP Bank Liga fordulóban összeütközött az újpestiek kapusával. Dinit két nappal később sikeresen megműtötték, és a beavatkozás során szerencsére lemezek segítsége nélkül a helyére tudták tenni a törött csontot. Az operáció után 71-es számú játékosunk honlapunknak elmondta, nagy figyelemre és óvatosságra lesz szüksége, hogy az e heti kontrollon minden rendben legyen. Középpályásunknál az orvosi audit után érdeklődtünk újra.

„Az orvosom alaposan megvizsgált, majd megállapította, minden a legnagyobb rendben van, minden csont a helyén” - kezdte Szakály. „Az elmúlt egy hétben nem mozdult el semmi, valamint a duzzanat is leapadt. Fontos, hogy mostantól erősítenem kell, tehát erőltetnem kell a rágást, ami ugye épp ellenkezője az eddigieknek. Persze az ütésekre továbbra is oda kell figyelnem, és nem aludhatok még a bal oldalamon. További jó hír, hogy a hétvége felé elkezdhetem a mozgást, nyilvánvalóan még nem végezhetem azt a programot, amit a többiek kaptak, de kocoghatok, úszhatok, biciklizhetek. Nagyjából minden jó, ahol nincs rázkódás, aztán fokozatosan egyre többet vállalhatok” - szolgált megnyugtató hírekkel technikás labdarúgónk.
 
Kitartást, Dini! Hajrá!
 
 szaki2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Nyíregyháza 1 3
2 Vasas 0 0
3 Puskás Akadémia FC 0 0
4 PAKSI FC 0 0
5 Kispest-Honvéd 0 0
6 DVSC 0 0
7 ZTE FC 0 0
8 Kisvárda Master Good 0 0
9 Ferencvárosi TC 0 0
10 MTK Budapest 0 0
11 ETO FC Győr 0 0
12 Újpest FC 1 0
1. forduló erdeményei
  -   07.27 19:30
  -   07.26 20:00
  -   07.26 15:45
  -   07.26 18:00
  -  
Honvéd
07.25 19:30
  -   2:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök