A csapathűség egyik mintaképe, 2003-tól egészen 2013-ig viselte zöld-fehér mezünket, melyet összesen 279 alakalommal(!) ölthetett magára. NBII-ben előbb bronz-, majd ezüst-, végül aranyérmet nyert, van Ligakupa ezüst- és aranyérme is, valamint természetesen bajnoki második helyezett 2011-ben, de tartalékcsapatunk (NBIII) kincsestárából elő tud még húzni további egy bronz- és egy aranymedált is. Sorozatunk második vendége az így összesen nyolc, tehát szinte évente érmet szerző legendás játékosunk, Mészáros István, Mészi.

 

Jól vagyok, köszönöm szépen. Mérnökként dolgozom egy tolnai cégnél, de ezekben az időkben természetesen én is otthonról melózóm, valamint a szüleimet is ritkábban látogatom a vírusidőszak miatt. Ami pedig a sportot illeti, most a szekszárdi NBIII-as csapat pályaedzői feladatait is interneten keresztül látom el, online egyeztetünk edzőtársaimmal, és az edzéstervet is úgy küldöm a srácoknak.

 

Abban az időben Szekszárdon játszottam NBIII-ban és NBII-ben, majd Haraszti Zsolt megkeresésére igazoltunk Paksra harmadmagammal. Tóth Péter és Horváth Bálint tartott velem, akikkel gyerekkorunk óta együtt játszottunk. Mivel én igencsak lokálpatrióta vagyok, nehezen adtam be a derekam, sőt, a többiek hathatós közreműködése is kellett ahhoz, hogy átszerződjek, ráadásul éppen akkor volt egy porcsérülésem is, így az első időszakokban nem tudtam rögtön pályára lépni. Az öltözőben az első perctől kezdve nagyszerű hangulat fogadott minket, ami a későbbi időkre is jellemző volt. Például érdekességként: Benedeczki Ferenc már az első mérkőzésünk után meghívott minket az otthonába.

 

A döntésekről ugye mindig később igazolódik be, hogy helyesek voltak-e vagy sem, visszagondolva, életem egyik legjobb döntését hoztam, mikor Paksra igazoltam.

 

 

Mindenki maximálisan befogadó volt a másikkal szemben, és a korarányok is zseniálisan működtek. Igazi vezéregyéniségek voltak köztünk, mint Osztermájer Gabi, Benedeczki Feri, Fehér Attila, Buzás Attila, Éger Laci, Salamon Miki… abszolút kézben tartották az öltözőt. Tudták, mikor kell húzni vagy éppen elengedni a gyeplőt. Mindenképpen említenem kell az edzői brigádot is Péter Norbival, Máté Csabival és Heizler Janival az élen, valamint a klubvezetők, Haraszti Zsolti, Karszt Józsi bá’ is nagyszerűen működtek. Mindenki a játékkal foglalkozott, illetve értelemszerűen a vezetők a folytatást teremtették elő nagy energiákkal. Az öltözői nyugalom jó hangulattal párosult, tehát, ha keményen kellett edzeni, keményen edzettünk, de, ha lazulásról volt szó, azt is tudtunk együtt. Teljes egyensúlyban voltunk.

 

Olyan kiváló és építő közösség verbuválódott össze, ami tényleg feledhetetlen. Mindenki szomjazta a sikert, és amellett tett is érte, nem mástól várta el. Mindenki tett a közösbe, melynek aztán meg is lett az eredménye. Szenvedéllyel és igazi élvezettel fociztunk, továbbá maximálisan átéltük Lengyel Feri mondását, miszerint, mikor együtt focizunk, az a napunk legszebb része, próbáljuk tehát maradéktalanul kiélvezni. Úgy is tettünk!

 

Inkább korszakokra emlékszem. Mindenekelőtt az első pár évre, mikor stabil kezdőkén játszottam, azokra a találkozókra mindig szívesen emlékszem vissza. Az NBII-es bajnoki győzelem szintén nagyon édes számomra, aztán így tovább, például az első NBI-es szereplésem is feledhetetlen, a negyedik fordulóban léptem pályára, és a Fehérvár ellen játszottunk…

 

Igen, a második első osztályú szezonunk előtt, de végül tavasszal már tudtam a csapattal edzni, és epizódszerepeket is vállaltam az idény végére.

 

 

Igazán könnyeket megindító volt, hogy a csapat úgy tudott szerepelni akkor, és a részese is lehettem azoknak a sikereknek. Már egyébként az előző évben nyert Ligakupa ezüstérem is meghatározó volt, akkor azt a második helyet mindenki a szívén viselte, szerintem igazán az kellett ahhoz, hogy rá egy évre már megnyerjük a sorozatot, és a bajnokságban is ilyen előkelő helyen végezzünk.

 

Mikor első évben Paksra kerültem, a szurkolók minden hónapban megszavazták a kedvenc játékosukat. Egyszer én lettem, így kaptam tőlük egy többliteres kiszerelésű pezsgőt, mely fa díszdobozban volt, később, szépen sorjában arra helyezgettem el az érmeket. Ez mai napig ugyanúgy néz ki, így őrzöm tehát a kellemes emlékeket.

 

Igen, egy láthatósági mellény is. Mikor megvásároltam az első autómat, ami egy Trabant volt, mindig azzal jártam edzésre, a csapattársak pedig egyszer az öltözőben egy láthatósági mellénnyel ajándékoztak meg, amit mindenki aláírt, miszerint gratulálnak az új szerzeményemhez. Még arra is emlékszem ezzel kapcsolatosan, hogy volt, mikor Lengyel Feri szólt rám parkolás után, hogy a világítást kapcsoljam le, vicces volt.

 

Sőt, ott díszeleg még nagyon jó barátom, Kiss Tamás meze is, amiben két gólt szerzett Norvégiában az Európa-liga-selejtezőben. Akkor én ugyan nem voltam a keretben, így csak TV-ben láttam, de úgy is nagy élmény volt nézni, hogy két gólt vágott az ellenfélnek, és még nagyobb élmény volt, mikor hazaérkezése után odaadta a mezét nekem.

 

 

Mindenképpen szerettem volna a labdarúgásban maradni, így jött a visszavonulást követően az edzősködés. Kis ideig foglalkoztam egész kicsikkel, de aztán a harmadosztályú keretnél rájöttem, hogy a felnőtt foglalkozások sokkal közelebb állnak hozzám.

 

Ami a filozófiát illeti, a munkában hiszek, hiszen a befektetett munka mindig megtérül. Fontos továbbá a motiváció és a szenvedély is, ennek a hármasnak kell tehát összeállnia. Mindig mindenkit arra próbálok sarkallni, hogy a pályán és a pályán kívül is sokat foglalkozzon magával, mert igenis fontos, hogy mivel tölti egy labdarúgó az edzéseken túli időszakait.

 

Sok fiatallal foglalkozom a jelenlegi csapatunkban, de a fiatalokból felnőtté is kell válni. Szeretek ebben is segíteni, igazi tapasztalatokat átadni. Szinte minden osztályban ültem nem kevés időt az öltözőben, valamint nyertem érmeket és küzdöttem kiesés ellen is, van tehát miről mesélnem nekik, ez egy igazán szép része a munkámnak.

 

Természetesen! Sajnos kevés mérkőzésen tudok élőben jelen lenni, de a TV-ben mindig megnézem a csapatot, és mindig szorgosan követem az aktuális eredményeket. Ez biztos, hogy ez a jövőben is így lesz! Az egykori csapattársakkal tartjuk a kapcsolatot, beszélgetünk időnként, hiszen az akkori időszakokban tényleg örök életre szóló barátságok alakultak ki.