A vérprofi, aki városunkból indulva előbb korosztályos válogatott lett, majd négy országot is megjárt nagyszerű pályafutása révén, légiós évei után visszatért, hogy Ligakupát nyerjen és bajnoki ezüstöt szerezzen klubunknak. A minden pénteken jelentkező portrésorozatunk harmadik szereplője a paksi mezben összesen 114 meccset játszó és 24 gólt - köztünk egy nagyon fontosat - szerző Vayer Gábor, Vajas.

 

Egy elég intenzív szezon közepette vagyunk, hisz’ a szomorú vírussal kapcsolatos események közben Győrben és a környékén is sokan kertépítésbe kezdtek otthon. Tekintve, hogy ezzel foglalkozunk, minket is megannyian megtalálnak. Van, hogy egy-egy nap több fronton is kivitelezünk, tehát szervezésileg is komoly feladatokkal birkózunk meg. Zsúfoltak tehát a napjaink.

 

Minden egyes ilyen beszélgetés mosolyt csal az arcomra, mert részletesen felelevenedik bennem, hogy az utca, ahol felnőttem, a PSE-pályánál végződött. Sőt, az utca másik végén és a házsor mögött is futballpálya volt, így bármerre indultam reggel, elkerülhetetlen volt, hogy ne érintsek egyet. Még motorozni is a régi salakos pálya körül tanultam meg, és persze ott bandáztunk a barátokkal is. De el kell mondanom, hogy a családom is nagyon szerette, szereti a focit. Bár volt szerencsém atlétika és box tréningeken is részt venni, de végül, szerencsére a labdarúgás szippantott magába, ami igazán jó döntésnek bizonyult.

 

 

Nagyszerű gárda jött össze akkor az utánpótlásban, ami sok-sok embernek köszönhető. Mindenki beletette a maga munkáját, hogy ez így alakuljon. Rajtunk kívül azért voltak még ott jó páran, akik nagyszerűen tudtak focizni, Magyar Józsi, Kovács Zoli, Magyari Laci, Osztermájer Gabi, Wolf Attila, Benedeczki Feri, Borsi-testvérek, Vesza Donát például, és még hosszasan folytathatnám a sort. Ezek a nevek valóban hozták akkor a sikereket. Nagyszerű emlékeket ébresztenek bennem azok az idők.

 

Utólag visszagondolva, sokat jelentett, hogy az adott korosztályomhoz képest mindig előre toltak az idősebbekhez. Ez nagyban közrejátszott abban, hogy akaratban megerősödjek, felvegyem a kesztyűt, ami annyira jól sikerült, hogy igen korán odaértem a felnőtt csapathoz.

 

Igen, ezt Teszler Vendelnek köszönhetem. Érdekes, hogy akkor nem tűnt nagy dolognak, hiszen az ember a maga természetességében élte meg, de utólag mindenképpen azt mondom, ez volt a sorsfordító, ami aztán a jövőmet hozta el. Hálás vagyok a sorsnak, mert a tenyerén hordozott, hogy ilyen fiatalon helyt tudtám állni az NBII-es mezőnyben. Biztos vagyok benne, hogy ha akkor nem kapom meg azt a lehetőséget, minden másként alakult volna. Csoda jó érzés volt, hogy a szekszárdi osztályfőnököm, Tegzes József, aki teljesen be volt oltva futball ellen, és a PAVIL (Paksi Villanyszerelő Kft.) is minden segítséget és támogatást megadott. Hessz Ádi bácsi például, ha hétvégén nem úgy muzsikáltam a pályán, ahogy az neki „megfelelt”, hétfőn keserű nappá tette a munkahelyem. Ezek a támogató és gondoskodó dolgok mind-mind ösztönzően hatottak rám, amikre a mai napig meleg szívvel gondolok. Ezúton is köszönöm mindenkinek.

 

Itt is azt kell mondjam, olyan csodálatos emlékeim vannak, hogy a mai napig olyan frissek, mintha tegnap történtek volna. Pörgős szezonok voltak, és a nap mind a 24 órája izgalommal telt, csak azt bántam, hogy le kellett feküdnöm aludni. Akkoriban rengeteg sorsfordulatom volt, például a válogatott svájci túrájáról lemaradtam, mert utazás előtt négy nappal lejárt az útlevelem… Bocsák Péter viszont egy héttel később mégis segített kijutni, és két csapatnak bemutatni, akkor kezdtem el kacérkodni a külföldi szereplés gondolatával.

 

Minden állomáshelyem fenomenális volt. Szigeteken játszhattam, Portugáliában például minden idegenbeli meccsünk repüléssel indult és végződött, meg is szerettem, és a mai napig csodálom a légi közlekedést. Cipruson hasonló volt minden, Izrael úgyszintén káprázatos ország, a maga sajátos különlegességeivel. Lengyelország pedig maga a csoda, az ottani futballkultúra végtelenül szimpatikus.

 

 

Egy olyan csapatban játszottam, ahol a zárt kapus meccsre is háromezren kijöttek a stadion környékére, ha városi rangadó volt, akkor le kellet korlátozni a stadiont tízezer főre, mert annyian akartak bejutni, hogy több szurkolót nem tudtak volna kordában tartani… A mai napig ámulatba ejt, amilyen hangulat Varsóban, Krakkóban, Poznanban volt. Egyszerűen lenyűgöző volt. Az első két dolog azonban, amiért Lengyelországot kiemelem a többi közül, a kisfiam, Marek születése, illetve az a nagy szeretet, amit magyarként az ottani emberektől kaptam. Ott van még az első osztályban bent maradást érő gólom is, amit a kilencvennegyedik percben szereztem. Gyakorlatilag utána nem akartak hazaengedni a szurkolók, a tenyerükön hordoztak, és fieszta, utcabál tört ki. Szilveszteri hangulat volt május 10-én. Feledhetetlen volt, nem is gondoltam, hogy ilyet át lehet élni.

 

Az imént felelevenített lengyel kalandom előtt épp’ keresztszalag-szakadást szenvedtem, mikor a beavatkozás után a kórházban lábadoztam, Haraszti Zsolt felhívott. Az a beszélgetés elég erősen bennem maradt, Ő már akkor haza szeretett volna csábítani, végül aztán két évvel később jött össze, de annak a beszélgetésnek jelentősége volt a döntésemben. Rendkívül jól esett a hozzáállása a szemályemhez, továbbá mérlegelnem kellett, ha még egy külföldi kalandba belevágok, nagy valószínűséggel Magyarországon már nem játszom, mivel hárminchárom éves voltam. Ha pedig valakiben ennyi idősen is hisznek még, oda menni kell. Így hát hazamentem, és sikerült egy csodacsapatba kerülnöm.

 

Ezek a címek a mai napig megkoronázzák a döntésem. Sok szép dologról beszéltünk már eddig, de az a bajnoki ezüstérem kiemelkedik mind közül. Kemény munkával sikerült a pályán eltüntetnünk az akkori körülményeink hiányát a többi csapattal szemben. Máig azt kívánom, bárcsak lenne még több ilyen vagy még pompásabb büszkesége a csapatnak. Most már a létesítménnyel sincsenek gondok, sőt, a legföldhözragadtabb, ugyanakkor a végletekig modern stadiont látok épülni, nemsokára befejeződni. Igazán csodás lehet abban pályára lépni minden hazai mérkőzésen. Egyébként a mai napig kihelyezett paksi „nagykövet” vagyok. Csak csodálatos és jó gondolatokkal emlékszem vissza az otthon játszott időszakaimra.

 

 

Ahogy már mondtam, imádtam utazni, így az Európa-liga szerepléskor arról álmodoztam, hogy vagy nagy csapattal játszunk, vagy olyan helyekre jussunk el, ahová alap esetben nem mennénk. Ez is összejött, Andorrában pedig úgy hozta az élet, hogy nekem sikerült az első gólunkat rúgni. Örülök, hogy ha sok mindennel talán nem is, de ezzel beírhattam magam a PAKSI FC történelem könyvébe. Emlékeim szerint egy nehéz meccset játszottunk, mindenkinek nagy kő esett le a szívéről, mikor megtört a jég, és megszereztük az első gólunkat. Utána aztán jött Norvégia, majd Skócia következett… Ezek feledhetetlen és kitörölhetetlen emlékek, amik sportszakmailag is meghatározóak voltak, hiszen akkoriban egyedüli magyar csapatként éltünk meg három fordulót is a selejtezőkörben.

 

Jozsó bá’ nagyon jól látja a dolgokat, engem pedig azért láthatott így, mert kitűnően ismer. Rokon szemléletünk van, de nem azért, mert egy utcában laktunk, ott találkoztunk a legkevesebbet, és pont azért, mert mindenki a maga dolgát csinálta a pályán. Innen formálhatja a véleményét. Majdnem mindent igyekeztem úgy csinálni, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Minden időmet a labdarúgásnak szenteltem, mindig azon gondolkoztam, hogyan tudnék jobb lenni, ezt pedig nagyon meghálálta az élet, hiszen a mai napig örömmel focizom. Véleményem szerint igazán fontos, hogy amikor kell, akkor sok munkát tegyünk a dolgokba, és akkor az elismerés minél tovább fog tartani.

 

Rendszeresen űzöm, néhány ausztriai gárdát követően most a szlovákiai Nagymegyert erősítem. Rendkívül jó tapasztalataim vannak, és úgy gondolom, sok barátot vesztettem volna az életemben, ha nem kerültem volna oda. Felvidéki magyar társainknak végtelenül nagy az anyaország iránti elkötelezettsége, tisztelete. Egy igazi, ízig-vérig magyar csapat vagyunk, magyar zenét hallgatunk, magyar újságot olvasunk, magyar TV-t nézünk, sőt, a tablónkon is csak magyar nevek szerepelnek. Lenyűgözően különleges közösség.