
Jegyinformációk az FTC elleni mérkőzésünkre
2020. jún. 08. - NB I.
Már kaphatóak a belépők, de a korlátozások egyelőre maradnak.
Már kaphatóak a belépők, de a korlátozások egyelőre maradnak.

Csapatunk június 10-én, szerdán(!), az OTP Bank Liga 28. fordulójában a Ferencvárost fogadja. A találkozó 21:05-kor veszi kezdetét a Fehérvári úti stadionunkban. Kapunyitás: 19:05
A május 27-ei kormányrendelet értelmében a szurkolóknak azonban továbbra is másfél méterre kell ülniük egymástól. Ez gyakorlatban három egymás melletti szék kihagyását jelenti, valamint az egymás mögötti ülőhelyeket is szabadon kell hagyni. A távolságtartást a beléptetőpontoknál, a büféknél és a mellékhelyiségek közelében is szigorúan kérik betartatni!

Stadionunk befogadóképessége így 670 hazai és 70 vendég helyre csökkent.
A PAKSI FC a pandémiás helyzetre való tekintettel minden stadionba érkező szurkolótól fokozottan kéri a fentebb leírt, kormányrendeletben is megfogalmazott szabályok betartását, figyelembevételét!
Bérleteseinknek az eredetileg fenntartott B3-as és B5-ös szektorokat a B2-es és B6-os szektorokkal kibővítjük, hogy az egészségügyi óvintézkedések ellenére is garantáltan szabad székhez juthassanak. Az általuk elfoglalható székeket megjelöljük, kérjük, csak azokon üljenek!
Elővételes jegyvásárlási lehetőségek
Interneten (csak szurkolói kártyával): a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, illetve a Ticket Express jegyirodáiban.
Az internetes jegyvásárlás csak bankkártyás fizetéssel lehetséges. Kérjük szurkolóinkat, hogy az online vásárolt belépőket nyomtassák ki, és hozzák magukkal a mérkőzésre!
Személyesen (csak szurkolói kártyával): a Fehérvári úti stadionunk 2-es számú pénztárában az alább megadott időpontokban!
Hétfő (06.08.): 08:00-12:00
Kedd (06.09.): 14:00-18:00
Kedd (06.09.): 14:00-18:00
A meccsbelépők az OTP SZÉP-kártya szabadidőzsebéből is megvásárolhatók!
A vendégszektorba csak és kizárólag Ferencvárosi szurkolói kártyával válthatók belépők.
Jegyárak
B1-, B7-szektor
Felnőtt: 1.200.-
Diák, nyugdíjas, női: 800.-
B2-, B6-szektor
Felnőtt: 1.400.-
Diák, nyugdíjas, női: 1.000.-
B3-, B5-szektor
Felnőtt: 1.800.-
Diák, nyugdíjas, női: 1.400.-
C-szektor
Felnőtt: 1.200.-
Diák, nyugdíjas, női: 800.-
Vendég
Felnőtt: 1.200.-
Diák, nyugdíjas, női: 800.-

Kérjük szurkolóinkat, hogy online elővételben váltsák meg a belépőiket, valamint hozzanak magukkal személyazonosításra alkalmas dokumentumot. Belépéskor a rendező a belépőjegy vagy bérlet birtokosának személyazonosságát jogosult ellenőrizni.
Hajrá, Paks!
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 22 | 44 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 22 | 40 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 22 | 38 |
4 | ![]() | MTK Budapest | 22 | 36 |
5 | ![]() | DVTK | 22 | 34 |
6 | ![]() | ETO FC Győr | 22 | 29 |
7 | ![]() | Újpest FC | 22 | 29 |
8 | ![]() | Fehérvár FC | 22 | 27 |
9 | ![]() | ZTE FC | 22 | 24 |
10 | ![]() | Nyíregyháza | 22 | 24 |
11 | ![]() | DVSC | 22 | 19 |
12 | ![]() | Kecskeméti TE | 22 | 19 |
Kapcsolat információk
PAKSI FUTBALL CLUB KFT.
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök