tradfoly2.jpg

„Mindenki ellen van sanszunk, akarni kell a sikert”

2020. jún. 08.  -  NB I.
Újabb üzenetek érkeztek - mindenki velünk van
Újabb üzenetek érkeztek - mindenki velünk van
 
Akárcsak a múlt héten, ez alkalommal is igazi klubkaraktereket kerestünk fel, akik egytől egyik támogatásukról, pozitív szemléletükről és meggyőződésükről adtak tanúbizonyságot, mikor arra kértük Őket, lelkesítsék egykori klubjuk játékosait, stábtagjait, szurkolóit, dolgozóit.

Salamon Miklós

„Nem szabad, hogy a jelenlegi nehéz helyzetünk rányomja a bélyegét játékunkra, és fontos, hogy nem lehetünk türelmetlenek sem. Minden mérkőzésnek van egy lélektana, amihez erős mentális koncentráció kell. Ilyen összecsapásokra, amik ránk várnak, már előre fel kell készülni, nem szabad megvárni a kezdősípszót, már délelőtt mindent át kell gondolni. Hibák mindig vannak a játékban, akár gól formájában, de ezeknél nem szabad leragadnunk, át kell lendülnünk, és kettőzött erővel ki kell javítani. Kiváló felkészítőink vannak a szakmai stáb személyében. A klub jövőjéről van szó, mindent át kell tehát kellően éreznünk, menni kell előre, az lesz a megoldás. Magyar filozófiánkkal nem szabad megállnunk tizennégy éves NBI-es tagságnál, még sok-sok évet rá kell erre tennünk. Érzelmekkel telve kötődöm a klubhoz, ezért nagyon szurkolok is! Hajrá, srácok!”

Horváth Sándor

„Látva a kényszerszünetet követő első két meccsünket, és az azon mutatott hozzáállásunkat, akaratunkat, nem lehet félnivalónk, ha ezt tovább tudjuk vinni a következő összecsapásokra. Mindenki ellen van sanszunk, minden meccs háromesélyes. Fontos azonban, hogy mindig az a csapat fog nyerni, aki jobban akarja a sikert. Ennek a gárdának pedig nekünk kell lennünk, aki tesz a sikerért, a sors is mellé áll. Meg kell szakadnunk a pályán, tilos ötvenszázalékosan kifutni a gyepre, vagy úgy, hogy már a következő találkozó jár a fejünkben, csakis úgy lehet elkezdeni egy meccset, hogy a győzelem lebeg mindenki szeme előtt. Mindennél előrébb való a győzelembe vetett hit! Nüanszokon múlik minden, de győzni akarjunk, ahelyett, hogy féljünk a vereségtől! Játékosállományunk mindenre alkalmas, valamint vezetőedzőnk, Osztermájer Gábor is a megfelelő személy a megoldáshoz. Nagyon sok szurkolónk van, sokkal több, mint ahányan kijárnak a meccsekre, mindenki szimpatizál velünk, és a filozófiánkkal. Én is mindig pozitívan állok a klubhoz, most sem tartok tehát attól, hogy végül kiesési gondjaink lennének.”

Wolf Attila

„Frappánsan: mindenkinek meg kell mutatni, Pakson van az atom! Komolyabban: nap mint nap látom a csapatot, és olybá tűnik, a jó hangulat mellett megvan a kellő komolyság is. Tehát mindenki átérzi, mekkora a tét, úgyhogy megmondom őszintén, nem féltem a csapatot. Osztermájer Gábor személyes ismerősöm, és csak jókat mond a srácokról, kiválóan tud velük dolgozni, úgyhogy csak a legpozitívabbakat tudom kívánni a klubnak. A tradíciónkat folytatnunk kell! A csapat és a játékosok is sok nagy csatát megéltek már az NBI-ben, amikből a jelenre is lehet erőt meríteni. Együtt mindig átlendültünk a nehéz helyzeteken, és most is úgy látom, meglesz ez. Van lendületünk, ezt bizonyítja az előző két találkozónk is, ezt kell továbbvinni, és nem lesz gondunk. Remélem, az utolsó fordulókban már hátradőlve nézhetjük, kik viaskodnak a vonal fölé jutásért. Legyen ez a cél!”

banner_magy1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 17 35
2 Ferencvárosi TC 16 34
3 DVTK 17 30
4 MTK Budapest 17 29
5 PAKSI FC 17 27
6 Újpest FC 17 27
7 Fehérvár FC 17 21
8 Nyíregyháza 17 18
9 ETO FC Győr 17 18
10 ZTE FC 16 16
11 DVSC 17 13
12 Kecskeméti TE 17 11
17. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:1
  -   3:2
  -   2:1
  -   3:4

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök