fradharedz1.jpg

A szív és a lélek diadala

2020. jún. 10.  -  NB I.
Vezetőedzőnk mérkőzést követő nyilatkozata.
Vezetőedzőnk mérkőzést követő nyilatkozata.
banner_pip_696x108px_v2.png

„Az első félidőben nagyszerűen védekeztünk, a Ferencváros nem talált rajtunk fogást. A második játékrészben mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy ellenfelünk két pontrúgásból kétgólos előnyre tesz szert. Azt jobban el tudtam volna fogadni, ha lejátszanak minket, hiszen jó játékosaik vannak. Ennek ellenére a kilencven perc alatt egyszer tudtak kijátszani minket, Boli helyzeténél, ez pedig azt jelenti, hogy jól muzsikáltunk. A mérkőzés vége pedig a szív és a lélek diadala volt. Lázba hoztuk a közönséget, akiknek remélem, egy fantasztikus élményt okoztunk. Boldog vagyok, és egészen biztos, ez óriási erőt fog adni a következő találkozóinkra. Minden játékosom fontos, ezt mutatta a mai felállás is. Úgy játszottunk az első három helyezettel, hogy egyszer sem kaptunk ki, készülünk tehát a további feladatainkra” - értékelte trénerünk, Osztermájer Gábor a Fradi elleni varázslatos döntetlenünket.

fradharedz2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 22 44
2 Ferencvárosi TC 22 40
3 PAKSI FC 22 38
4 MTK Budapest 22 36
5 DVTK 22 34
6 ETO FC Győr 22 29
7 Újpest FC 22 29
8 Fehérvár FC 22 27
9 ZTE FC 22 24
10 Nyíregyháza 22 24
11 DVSC 22 19
12 Kecskeméti TE 22 19
22. forduló erdeményei
  -   2:2
  -   1:2
  -   2:2
  -   0:0
  -   2:1
  -   1:5

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök