zetharli2.jpg

„Láttam, hogy jól jön kifelé a labda”

2020. jún. 13.  -  NB I.
Középpályásunk is elmondta, hogy látta belülről a találkozót.
Középpályásunk is elmondta, hogy látta belülről a találkozót.
banner_kvkaphar.jpg

„Először is mérhetetlenül csalódott vagyok, mert nem ezt vártam, pláne a jó kezdés és a vezetés megszerzését követően. Egyelőre nem értem, mi történt velünk, de az biztos, hogy nagy fontossága van az olyan pillanatoknak, mikor 1-0-nál a test a test elleni ütközés mindenki figyelmét elkerüli. Ha 2-0 ide, biztos, minden máshogy alakul, ennek ellenére nem adtuk fel, ahogy pár napja a Ferencváros ellen sem. Minden pontra szükségünk van ebben az öldöklő csatában, erre az egyre is. A gólomnál láttam, hogy jön kifelé a labda, és eszembe jutott, hogy a szakmai stáb sokat mondja, próbáljak felérni az ilyenekre. Szóltam Harának (Haraszti Zsoltnak - a szerk.), hagyja, majd hála Istennek jól találtam el. Örülök, hogy végre sikerül betalálnom, és ezzel egy pontot szereztünk” - így Balogh Balázs a találkozót követően.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 22 44
2 Ferencvárosi TC 22 40
3 PAKSI FC 22 38
4 MTK Budapest 22 36
5 DVTK 22 34
6 ETO FC Győr 22 29
7 Újpest FC 22 29
8 Fehérvár FC 22 27
9 ZTE FC 22 24
10 Nyíregyháza 22 24
11 DVSC 22 19
12 Kecskeméti TE 22 19
22. forduló erdeményei
  -   2:2
  -   1:2
  -   2:2
  -   0:0
  -   2:1
  -   1:5

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök