pusharliv5.jpg

Volt a csapatban igazi magyar vér, spiritusz

2020. jún. 20.  -  NB I.
Trénerünk elemezte a felcsúti mérkőzésünket.
Trénerünk elemezte a felcsúti mérkőzésünket.
banner_magy1.jpg

„A negyedik percben egy ritkán látott lesgólt kaptunk. Ennek ellenére a Puskás Akadémia az első félidőben határozottan és párharcerősen játszott, így a szünetben talán megérdemelten vezetett. A második játékrészben viszont nagyon ritkán jöttek át a térfelünkre. Ismét becsülettel küzdöttünk a döntetlenért, aztán egy mozzanatból a hazaiak tovább tudták növelni előnyüket. Az eredmény ellenére a csapatunkban volt akarat, magyar vér és spiritusz. Nem tartottam Könyves és Böde hiányától, hiszen ebben a hajszában már sokat cseréltem, és már mindenki bizonyította, megvan benne a motiváció. Nyugodtan változtattam tehát, megfelelően pótoltuk két csatárunkat, bár klasszis egyéniségük kétségkívül hiányzott. Összegezve, a második félidőben mutatott játékunk alapján nincs szégyenkezni valónk. A következő ránk váró párharcot az első perctől kezdve még nagyobb elánnal fogjuk megvívni, és benn fogunk maradni” - fogalmazott a mérkőzést követően vezetőedzőnk, Osztermájer Gábor.
 
banner_kvdvtkhar.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 22 44
2 Ferencvárosi TC 22 40
3 PAKSI FC 22 38
4 MTK Budapest 22 36
5 DVTK 22 34
6 ETO FC Győr 22 29
7 Újpest FC 22 29
8 Fehérvár FC 22 27
9 ZTE FC 22 24
10 Nyíregyháza 22 24
11 DVSC 22 19
12 Kecskeméti TE 22 19
22. forduló erdeményei
  -   2:2
  -   1:2
  -   2:2
  -   0:0
  -   2:1
  -   1:5

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök