bodser.jpg

Pozitív hírek

2020. júl. 01.  -  NB I.
Böde a szezonrajtra újra a régi lehet, Papp túl az operáción.
Böde a szezonrajtra újra a régi lehet, Papp túl az operáción.
banner_magy2.jpg
 
Böde Dániel jobb lábfejmozgató ina a június közepei, zalaegerszegi mérkőzésünkön sérült meg. Ikonikus csatárunk így kihagyni kényszerült a Kaposvár és a Puskás Akadémia elleni összecsapásunkat, majd a Diósgyőr ellen tíz, a Debrecen ellen harminc percet töltött a pályán. „Folyamatosan javulófélben vagyok. Például már az utolsó két meccs között is éreztem különbséget. A DVTK ellen még fájt, de a DVSC ellen már sokkal jobb volt, persze akkor sem volt teljesen tünetmentes, viszont már közel volt a jó állapothoz. Most úgy látom, a rajtra már nem lesz gond” - adott nyugtató helyzetjelentést sérüléséről kapitányunk honlapunknak.

Papp Kristóf jobb térdének gondjai még januárban kezdődtek, és, mint végül kiderült, belső oldalszalagja majdnem teljesen elszakadt. Középpályásunk lábát így - ahogy azt másfél hete jeleztük - sajnos műteni kellett. „Huszonharmadikán reggel operáltak, ami után két napot kellett még bentmaradnom a kórházban, azóta itthon lábadozom. Az elején még rossz volt, nyugalmi fájdalmaim is voltak, valamint nekem ez volt az első ilyen esetem a lábammal, így minden új. Mára viszont, ha nem mozgok, nincsenek fájdalmak sem. Egyelőre még nem állhatok rá, összesen négy hétig, aztán hat hétig kell rögzítőt hordanom. Sajnos hosszabbak lettek, lesznek ezek az időintervallumok a tervezettnél, mivel a beavatkozás közben nemcsak felfúrták, hanem meg is varrták az oldalszalagokat. Úgy számolok, három hónap múlva, szeptemberben már edzenék, és október, november felé már a pályán szeretnék segíteni a csapaton. Hosszú időszak lesz, de most még jól viselem, pláne, hogy láttam, hogyan harcoltak a fiúk a bentmaradásért” - nyilatkozta érdeklődésünkre Papp.
 
utpfel2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 22 44
2 Ferencvárosi TC 22 40
3 PAKSI FC 22 38
4 MTK Budapest 22 36
5 DVTK 22 34
6 ETO FC Győr 22 29
7 Újpest FC 22 29
8 Fehérvár FC 22 27
9 ZTE FC 22 24
10 Nyíregyháza 22 24
11 DVSC 22 19
12 Kecskeméti TE 22 19
22. forduló erdeményei
  -   2:2
  -   1:2
  -   2:2
  -   0:0
  -   2:1
  -   1:5

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök