adammerk1.jpg

Ádám Martin megérkezett

2020. júl. 10.  -  NB I.
Volt U21-es válogatott középcsatárt igazoltunk.
Volt U21-es válogatott középcsatárt igazoltunk.
banner_magy2.jpg

Ádám Martin személyében megérkezett idei harmadik nyári igazolásunk, így támadó szekciónk tovább bővült. A szegedi nevelésű játékos még fiatal korában, 2009-ben került a Vasashoz, majd a budapesti klub már profi szerződést is adott a klasszikus centernek. A huszonöt éves, 191 centiméteres, bal lábas labdarúgó aztán 2019 januárjában igazolt Kaposvárra, ahol a nemrég zárult idényben harminc meccsen lépett pályára, hat gólt szerzett, valamint hatszor működött szervesen közre valamely’ társa találatában gólpasszt adva számára.

„Nem tagadom, izgatottan és egy kis drukkal magamban érkeztem, hisz’ tudom, milyen klubhoz igazoltam, ahol immáron tizenöt éve csak magyarok játszanak az első osztályban. A klubvezetők által felvázolt jövőkép nagyon tetszett, tehát egyértelműen a Paks mellett döntöttem” - így honlapunknak Ádám Martin, aki hároméves szerződést kötött klubunkkal.

„Mindenképpen szerettünk volna a csatárposztra is igazolni, Martin pedig az elmúlt egy évben a Kaposvár legjobb játékosa volt. Sok sikert kívánunk neki Pakson” - nyilatkozott ügyvezetőnk, Haraszti Zsolt a szerződésről hivatalos felületünknek.
 
Üdvözlünk a magyar csapatban, Martin!
 
adammerk2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 22 44
2 PAKSI FC 23 41
3 Ferencvárosi TC 22 40
4 MTK Budapest 23 37
5 DVTK 23 34
6 ETO FC Győr 23 32
7 Újpest FC 22 29
8 Fehérvár FC 23 28
9 ZTE FC 23 25
10 Nyíregyháza 23 24
11 Kecskeméti TE 23 20
12 DVSC 22 19
23. forduló erdeményei
  -   03.09 15:30
  -   03.09 18:00
  -   0:2
  -   0:1
  -   1:1
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök