ujp20ert2.jpg

Hiányzott a kommunikáció!

2020. aug. 15.  -  NB I.
Vezetőedzőnk értékelte első idei bajnoki mérkőzésünket.
Vezetőedzőnk értékelte első idei bajnoki mérkőzésünket.
banner_pse.jpg

„Az első tíz percünk jól indult, aztán a következő harmincban nem találtuk az arányokat. A védekezésben, mikor területet kellett volna fognunk, embert védtünk, és fordítva. Hiányzott tehát a megfelelő kommunikáció a pályán. A második játékrészt egy nagy lehetőséggel kezdtük, illetve onnantól fél órán át nyomást gyakoroltunk vendégünkre. Megkockáztatom, ennyi lehetőségünk, ami ezen a találkozónk, még az NBII-es ellenfeleink ellen vívott edzőmérkőzéseinken sem volt. Az Újpest jól kontrázott, ugye a második találatukat is úgy szerezték. A végén pedig, úgy gondolom, megérdemeltük volna az egy pontot. Sajnos ez elmaradt, de a jövőben olyan elánnal kell játszanunk, ahogy tettük azt ennek az összecsapásnak a végén. Hiányérzetem az első negyvenöt perc miatt van, túl óvatosan futballoztunk. Balogh Balázs egyértelműen hiányzott a pálya közepéről, új játékosainkkal meg voltam elégedve, és a cseréink is sokat hozzá tudtak tenni. Sajnos a slusszpoén elmaradt, nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni” – értékelte a találkozót trénerünk, Osztermájer Gábor.

ujp20ert1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 32 66
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 PAKSI FC 32 50
4 DVSC 32 50
5 ZTE FC 32 48
6 Puskás Akadémia FC 32 45
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 32 40
9 Nyíregyháza 32 39
10 MTK Budapest 32 37
11 DVTK 32 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 32 21
32. forduló erdeményei
  -   5:2
  -   05.03 16:00
  -   1:1
  -   2:1
  -   4:0
  -   1:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök