szelphaj3.jpg

Szélpál hamar NBI-es szintre kapcsolt, sőt…

2020. aug. 29.  -  NB I.
Tehetség és stabilitás.
Tehetség és stabilitás.
banner_magy2.jpg
 
A fiatal és igazi belső védő felépítésű játékosunk a tavalyi szezon téli átigazolási időszakában, az NBII-es lila-fehérektől érkezett. Azóta teljesítményével alig pár meccs alatt stabil helyet vívott ki magának hátsó alakzatunk közepén, valamint megszerezte első NBI-es gólját, illetve Fehérváron a meccs emberének is megválasztották. Tehetségének és stabilitásának köszönhetően berobbant tehát az elitbe az idén 42-es mezben játszó labdarúgónk.

Január 24-én érkeztél az NBII-es Békéscsabától. Hogy sikerült felvenned az első osztály ritmusát?
 
Mindenekelőtt fontos kiemelnem, hogy eszméletlen gyorsan ment a beilleszkedésem, egy nagyon jó öltözőbe érkeztem, csupa kiváló ember közé. Ennek megfelelően a csapat ritmusát pár hét alatt fel tudtam venni. Ami a pályán történő játékot illeti, egyértelműen nagyobb a tempó a másodosztályhoz képest. Szerencsére a szakmai stábtól már az érkezésem legeleje óta megkaptam a bizalmat, mellyel mindig maximálisan próbálok élni, ráadásul ezenfelül folyamatosan megannyi segítséget is kapok trénereinktől. 

És az edzőkön túl is érkeznek tanító szavak feléd? 
 
Éger László az első naptól kezdve rengeteg kiváló tanáccsal lát el, de ez igaz minden edzőmre, valamint a klubnál dolgozó futballszakemberekre. Ügyvezetőnket, Haraszti Zsoltot is említhetném, tőle is megannyi jót hallok, én pedig ezekből próbálom folyamatosan összetenni, felépíteni, jobbá tenni magam. 

Egy dolgot említs, amin éppen dolgozol, dolgoztok! 
 
A megfelelő időben a megfelelő kommunikációt sűrűn szokták említeni egy elemként, így most már erre is egyre többet figyelek, és próbálgatom javítani. 

Tizenhét első osztályú találkozót követően, a Fehérvár elleni összecsapásunk után a Nemzeti Sport a meccs emberének választott. Hogy élted meg a kitüntető jelzőt? 
 
Minden meccs más, most valószínűleg a gólom sokat dobott rajta, hogy megválasztottak, valamint volt pát fontos mentésem. Én speciel - ha a találatom levesszük belőle - nem éreztem kiemelkedőnek, voltak már hasonló harcos perceim. Persze ennek ellenére nagyon örültem a címnek, de a győzelemre elcseréltem volna. Természetesen a jövőben is jó lenne minél több ilyen elismerés, hiszen akkor az azt jelentené, segíteni tudtam a csapatot, a klubot. 
 
szelphaj2.jpg

Elevenítsd fel kérlek a szép fejesed, ami végül a Vidi kapujában kötött ki! 
 
Érdekes, mert pont egy-két hete az egyik edzésünk alkalmával mondta vezetőedzőnk, hogy most már jó lenne, ha bajnoki meccsen a kapuba is betalálnék. Ezzel egyébként én is így voltam már… A Fehérvár ellen sokat gyakoroltuk a pontrúgásokat, így nem csoda, hogy végül abból lettünk eredményesek. Ahogy említetted, ez volt a tizenhetedik NBI-es meccsem, megtörtem a jeget, és remélem, most átszakadt egy gát is, így hamar újra ünnepelhetek, tehát többször eredményes tudok majd lenni rögzített szituációk után. Békéscsabán három szezonon keresztül háromszor voltam eredményes mindegyik idényben, jó lenne most is idáig eljutni, de ha több lesz, az is maradhat, ahogy mondani szokták. 

Mik a céljaid a 20/21-es évadban? 
 
A legfontosabb, hogy minél többet játszhassak és hozzásegíthessem a csapatot egy jó eredmény eléréséhez. A legnagyobb álmom pedig, hogy a szezon vége felé, a válogatott kerettag hirdetésekor az én nevemről is sugdolózzanak. Nyilván ehhez még szinteket kell lépnem, de állok elébe, persze csak azután, hogy a klub jó pozícióban tartózkodik a tabellán, mint már mondtam, az a legfontosabb. 

Van példaképed, akinek lesed a játékát? 
 
Kifejezetten egy nincs. Sok futballistát kedvelek, kisgyerekkorom óta Inter-szurkoló vagyok, így az ott játszó aktuális belsővédőket mindig kedvelem és figyelem. 

Milyen a paksi élet nyolc hónap távlatából? 
 
Teljesen megszoktam, illetve most már mondhatom, igazán megszerettem. Minden nyugis itt, csak a labdarúgásra kell koncentrálnom, és ez tetszik, szóval nagyon jól elvagyok! A Kaposváron röplabdázó barátnőmmel sajnos igazán logisztikáznunk kell, ha látni szeretnénk egymást, de mindig megoldjuk valahogy.
 
szelphaj1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök