dvid20ele4.jpg

A DVTK ellen készülünk

2020. okt. 01.  -  NB I.
Játékunkat ismét a dinamikának kell jellemeznie.
Játékunkat ismét a dinamikának kell jellemeznie.
banner_magy1.jpg
 
Csapatunk szombaton tovább hajtja a pontokat az OTP Bank Liga hatodik fordulójában, mely alakalommal Diósgyőrött vendégszereplünk. Az egészen biztos, hogy a piros-fehérek otthonában is elkel majd a múlt hétvégén mutatott új, hajtós stílusunk, hiszen a megújult DVTK-arénában még sajnos nem tudtunk három pontnak örülni. Utolsó győzelmünket, úgy, hogy a Borsod megyeiek voltak a pályaválasztók, 2017 szeptemberében arattuk, azt a meccset pedig a debreceni stadionban játszottuk. Ellenben a tavalyi futballévad egymás elleni párharcait egy gyönyörű és emlékezetes, 4-2-es sikerrel zártuk városunkban. Akkor sikerült átrohannunk hétvégi ellenfelünkön, egy újbóli siker pedig nagyszerű lendületet adna a srácoknak!

„Mindenképpen az a fajta játék, összetartás és alázat kell, ami az MTK ellen is jellemzett bennünket. Ennek mostantól alapnak kell lennie, és ugyanolyan sikerre éhesen, koncentráltan kell futballoznunk” - kezdte Gévay Zsolt. „Ismételten maximálisan együtt kell lennie a csapatnak a pályán, mert szeretnénk újra győzelemnek örülni. Nagyon fontos lenne, hogy egymás után két mérkőzést nyerjünk, pláne, hogy a jövő hétvégén válogatott szünet lesz, arra pedig mindig a legideálisabb győzelemmel elmenni. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy ez sikerüljön. A sebességnek ugyanúgy nagy szerepe lesz, mint volt nem is oly’ rég, az előző szezonban, idehaza ellenük. Persze abból a találkozóból nem lehet kiindulni, maximum egy támpontot adhat, de messzemenő következtetést nem vonhatunk le. A végkimenetel viszont, hogy mi gyűjtjük be ismét a három pontot, egyezzen! Ami magamat illeti, természetesen játszani szeretnék, de ezzel mindenki így van, keményen edzünk a hét folyamán, és a csapat sikere a legfontosabb” - fogalmazott ikonikus védőnk honlapunknak a csütörtöki tréninget követően.
 
Három éve tartó diósgyőri sikertelenséget kell tehát megtörnünk, melynek éppen itt az ideje! Ez persze nem lesz egyszerű, de mikor az… 
 
Jegyinfó ITT
 
Gyerünk, fiúk! Hajrá, Paks! Meg tudjuk csinálni!
 
dvid20ele5.jpg 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 17 35
2 Ferencvárosi TC 16 34
3 DVTK 17 30
4 MTK Budapest 17 29
5 PAKSI FC 17 27
6 Újpest FC 17 27
7 Fehérvár FC 17 21
8 Nyíregyháza 17 18
9 ETO FC Győr 17 18
10 ZTE FC 16 16
11 DVSC 17 13
12 Kecskeméti TE 17 11
17. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:1
  -   3:2
  -   2:1
  -   3:4

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök