wini0.jpg

Windecker rehabilitációja új szakaszba lépett

2020. dec. 08.  -  NB I.
Középpályásunkra plusz motivációként hat csapatunk kiváló szereplése.
Középpályásunkra plusz motivációként hat csapatunk kiváló szereplése.
banner_magy1.jpg

Windecker József az október 24-i, Budapest Honvéd elleni meccsünkön sérült meg. Keresztszalag-szakadását négy nap múlva már meg is operálták, azóta pedig nagy elszántsággal, keményen dolgozik a visszatérésen. „Hála Isten minden rendben megy, pont holnap telik majd le az operációt követő hatodik hét, tehát egy új periódus kezdődik” - kezdte igazán labdabiztos játékosunk. „Már mankó nélkül közlekedem, sőt, a térdgépet, térdrögzítőt épp most „dobom el”. Szépen alakul a lábam és egyre több gyakorlatot tudok végezni, a fókuszban viszont még mindig a teljes mozgástartomány elérése, valamint a nyújtás van. A hét második felétől elkezdjük az erősítéseket, tornákat is, hiszen tényleg kiválóan fejlődik a térdem. Ilyenkor már különböző pozíciókban zajlik a rehabilitáció, ami felgyorsítja a folyamatot, illetve nekem is érdekesebb, végre nem csak fekve dolgozhatok rajta” - fogalmazott középpályásunk. 
 
Persze egy ilyen sérülés lelkileg sem egyszerű egy élsportolónak, pláne, ha éppen hétről hétre kiváló teljesítményt tesz le az asztalra, ahogy az Jocinál volt, így hát az emocionális dolgokat is érintettük beszélgetésünk során. „Jól vagyok, főleg úgy, hogy látom, mennyire nagyszerűen teljesít a csapat. Ez nekem is egy plusz motiváció ahhoz, hogy minél hamarabb visszatérjek, hisz’ szeretnék a sikerek aktív részese lenni, valamint hiányzik a játék velük. Még egyszer hangsúlyozom, igazi boldogsággal tölt el az elmúlt hetek, hónapok eredményessége.” 
 
Huszonkettes számú játékosunkkal végezetül a visszatérésről váltottunk pár szót. „A legjobb esetben három hónap után lehet elkezdeni az egyenes irányú futást, ami nálam január végén jön el. Remélem, akkor is minden rendben lesz, és maximum egy-két hét kilengéssel, de tudom majd tartani a periódusokat. Egyelőre viszont nem gondolok annyira messze, örülök, hogy most minden rendben, a fokozatosságon van a hangsúly” - zárta friss helyzetjelentését Windecker, akinek állapotát természetesen a jövőben is figyelemmel kísérjük majd.
 
Hajrá, Joci! Kitartást!
 
winterdker2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 17 35
2 Ferencvárosi TC 16 34
3 DVTK 17 30
4 MTK Budapest 17 29
5 PAKSI FC 17 27
6 Újpest FC 17 27
7 Fehérvár FC 17 21
8 Nyíregyháza 17 18
9 ETO FC Győr 17 18
10 ZTE FC 16 16
11 DVSC 17 13
12 Kecskeméti TE 17 11
17. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:1
  -   3:2
  -   2:1
  -   3:4

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök