szendregol1.jpg

A várt gól is megjött!

2021. febr. 08.  -  NB I.
Szendrei Ákos megszerezte első találatát az NBI-ben.
Szendrei Ákos megszerezte első találatát az NBI-ben.
banner_magy2.jpg 
 
Az alig tizennyolc éves, saját nevelésű játékosunk 2019. február 25-én kapott profi szerződést klubvezetésünktől az utánpótlásbázisunkban nyújtott hosszú, kiváló teljesítménye eredményeként. Szendrei az azóta eltelt két év alatt megállás nélkül szépen lépdel egyre feljebb a ranglétrán. A legmagasabb osztályban pedig összesen már tízszer kapott szerepet, három kupameccs és hét bajnoki találkozó alkalmával.
 
Első bemutatkozására az OTP Bank Ligában 2020. január 25-én, a Groupama Arénában, a Ferencváros otthonában került sor. Azt a találkozót a tavalyi évad végén további kettő meccs követte, majd az idei szezonban eddig már négy alkalomnál jár. Az ötszörös U17-es korosztályos válogatott pár fordulóval a múlt hétvégi találkozónk előtt, a Fehérvár ellen is közel állt ahhoz, hogy megszerezze első élvonalbeli gólját, ezzel újabb képzeletbeli rubrikát kipipálva karrierlistáján.
 
szendregol3.jpg
 
Szendreinek nem kellett sokat várnia a további lehetőségre, és, ami akkor kimaradt, most bizony a hálóban kötött ki. Bognár György a Budafok ellen ismét bizalmat szavazott számára a találkozó végén, a hosszabbításban pedig meg is született a várva várt gól. A kilencvenkettedik percben Szakály vezetett egy tanítanivaló kontrát a pálya tengelyében, majd a bal oldalon igyekvő Bognárhoz passzolt, aki a jobbon sprintelő Szendrei elé tálalta a labdát - hárman kijátszva ezzel a vendég védőket -, fiatal csatárunk pedig nem hibázott.
 
„Rendkívül örültem, hogy végre gólt is lőttem. Igazából nem volt nehéz dolgom, mivel mindent előkészítettek a csapattársaim, de számomra ez elképesztően sokat jelent. Mikor érkezett felém a labda, nagyon reméltem, hogy nem hibázok majd. Higgadt maradtam, nem volt nehéz mozdulat, megoldottam, boldog vagyok. A továbbiakban szeretnék még több mérkőzésen még több percet játszani akár a bajnokságban, akár a kupában, ezért dolgozok minden nap” - fogalmazott honlapunknak Szendrei, akiről azt se felejtsük el, hogy ezek mellett az NBIII-as gárdánk egyik oszlopos tagja is. Tartalékcsapatunkban tizennyolc meccsen tizenkét találatnál jár.
 
A további lehetőség pedig egészen biztosan adott lesz, hiszen, ahogy arról január végén írtunk, vezetőedzőnk nemcsak jó véleménnyel van fiataljainkról, kiválóan kezeli is Őket. Bognár György immáron tizenhat összecsapása alkalmával tizenötször nevezett fiatalt a keretbe, és kilencszer játékperceket is biztosított számukra.
 
Így tovább, fiatalok! Hajrá, Ákos! Hajrá, Paks!
 
szendregol2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 32 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 32 45
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
32. forduló erdeményei
  -   05.03 13:30
  -   05.03 16:00
  -   05.02 13:00
  -   05.02 16:00
  -   05.02 19:15
  -   1:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök