pusk21feblive7.jpg

Nagy előnyt adtunk az első félidőben

2021. febr. 13.  -  NB I.
Ennek ellenére a fordítás is meglehetett volna…
Ennek ellenére a fordítás is meglehetett volna…
banner_magy1.jpg
 
„Az első félidőben a 2-0-val elég nagy előnyt adtunk a hazai csapatnak, akik elsősorban a kontrákra rendezkedtek be. Mi megpróbáltunk az ellenfél térfelén játszani, gyakorlatilag az is történt, amit mi szerettünk volt, de a kapu előtt nem voltunk hatékonyak. A PAFC viszont gyors és hatékony kontrákat vezetett. A szünetben úgy gondoltuk, felteszünk mindent egy lapra, megpróbálunk még nyíltabban játszani. Ez be is jött, és szerintem a fordítás is bennünk volt. Így, hogy végül vereséget szenvedtünk, a 2-2 nagyobb örömöt okozott volna, ugyanakkor alapjában véve nem elégedtem volna meg a döntetlennel, mert, miután kiegyenlítettünk, volt még vissza annyi idő, hogy győzzünk is” - értékelte a mérkőzést vezetőedzőnk, Bognár György.
 
pusk21feblive6.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 32 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 32 45
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
32. forduló erdeményei
  -   05.03 13:30
  -   05.03 16:00
  -   05.02 13:00
  -   05.02 16:00
  -   05.02 19:15
  -   1:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök