2011. április 13-át írtunk, mikoris megszereztük klubunk mai napig egyik legnagyobb sikerét, Ligakupa-győztesek lettünk. A napra pontosan tíz éve játszódó döntő második mérkőzésén 3-0-ra győztük le a DVSC gárdáját idehaza, és, mivel egy héttel korábban, Debrecenben csak 2-1-es vereséget szenvedtünk, az összesített eredmény bőven a mi sikerünket hozta. A piros-fehérek otthonában Vári Barnabás szerzett fontos és értékes találatot, míg itthon Bartha László gólja mellett Magasföldi József duplázott. Persze a döntőn túl az egész sorozatban a teljes csapat folyamatosan kiváló teljesítményt nyújtott, melynek köszönhetően végül városunkba került a Ligakupa elsőség.

 

 

A szép, kerek évforduló apropóján a 2010-től 2012-ig zöld-fehér színeinkben futballozó, egykori nagyszerű csatárunkat kérdeztük emlékeiről.

 

Felettébb kiváló emlékeim vannak arról a két évről, amit ott tölthettem - kezdte Magasföldi. Egy nagyon családias, nyugodt és jó légkörű társaság gyűlt össze, de véleményem szerint ez már előtte és azóta is igazi védjegye a klubnak. Tényleg jó szívvel emlékszem vissza azokra az időkre, hiszen nemcsak jól éreztem magam, szakmailag is kitűnő volt minden. Nagyon céltudatos társaság voltunk, mindent örömként éltünk meg abban a szezonban.

 

Semmiképpen sem, de egy biztos, jól ismerve azt a társaságot, akiknek mindig csak a siker és a győzelem lebegett a szemük előtt, úgymond evés közben jött meg az étvágyunk. Teltek tehát a mérkőzések, és láttuk, jól szerepelünk, továbbá volt egy stílusunk, ami vitt bennünket előre. Aztán elhittük, hogy egy igazán sikeres szezont tudunk zárni. Keretünk tele volt extra játékosokkal, így Kis Károly vezetőedzőnknek nagy volt a merítési lehetősége, ami szintén egy erősségünk volt.

 

Igen, nyugodtan fogalmazhatok úgy, a menetelésünk mesébe illő volt. A Ligakupa mellett - ahogy említetted - vállvetve a bajnokságot is végigküzdöttük, és mindkettőben zseniális eredményt értünk el. A kupasorozat döntőjére fókuszálva: ugyan az első meccsen, Debrecenben 2-1-re kikaptunk, de tudtuk, sokat érhet az idegenben szerzett gólunk. Itthon viszont hála Istennek bőven meg tudtuk fordítani az állást. Tömött lelátók előtt tettük mindezt, ami örökre feledhetetlen érzés lett. A csapat akkori erejét és tudását hűen tükrözte az a fordítás és siker.

 

 

Ha jól emlékszem, az első egy szabadrúgás volt, nagyságrendileg huszonkét méterről a rövidbe csavartam a labdát. Megmondom őszintén viszont, a második, vélhetően a hatalmas eufóriának köszönhetően, nincs annyira előttem, hisz’ tudtuk, a harmadik gól már szinte aranyat ért. Felszínre is tört mindenkiből a hatalmas öröm.

 

Természetesen, ha időm engedi, minden mérkőzést megnézek, és követem a fiúk teljesítményét. Sőt, sokakkal a mai napig kiváló és folyamatos kapcsolatban vagyok, például Karszt József technikai vezetővel, vagy épp’ nemrég Böde Danival beszélgettem hosszabban… Drukkolok a klubnak, hiszen a kezdetektől zseniálisan felépített filozófia rendkívül szimpatikus és megsüvegelendő. Szívből szorítok a társaságnak, hiszen évről évre megmutatja a csapat a karakteres arcát, és jó ezt látni.

 

Köszönöm, jól vagyok! Most már több mint egy éve Felcsúton tevékenykedem, és még NBIII-ban is játszom, valamint annak a csapatnak az egyik stábtagja is vagyok. Az akadémián pedig egyéni edzőként dolgozom, fiatal támadókkal foglalkozom. Élvezem a munkám, feldob és kitölti a napjaim.