A nagy hármasunkkal folytatjuk! Rutinosként érkezett az NBI-ből, mikor mi még csak bíztunk benne, aztán öt híján száz mérkőzésen viselhette zöld-fehér mezünk, egy kezünk is bőven elég megszámolni lapot érő szereléseinek számát ez idő alatt, pedig belső védőként akadt dolga bőven. Salamon Miklós az e heti Portré péntek vendégünk. 

Hogy vagy, mi a helyzet veled manapság? 

 

Vegyük a sport részét, még mindig aktívan játszom, sőt, az eddigi hat évemből immáron négy-négy és fél éve játékosedző vagyok Géderlakon. Megye háromban és kettőben vitézkedtünk ez idő alatt, harmadosztályban mindig bajnokok voltunk, a másodosztályban pedig három ezüstérmünk van, de mindháromszor nüanszokon múlt az ottani bajnoki cím. Ezek mellett még a városi kispályás és öregfiúk, valamint a Fejér megyei nagypályás öregfiúk bajnokságban játszom. Négy fronton sportolok tehát. 

 

Akkor a labdarúgás még mindig az egyik meghatározó pontja az életednek. Jó ezt hallani, sőt, ha jól tudom, igen magas szintű edzői papírral is rendelkezel, hisz’ nem oly’ rég Dunaújvárosban egészen a másodedzői posztig meneteltél… 

 

Igen, A-licenccel rendelkezem, de komolyabb szinten, mióta három-négy éve eljöttem a Dunaújvárostól, nem foglalkozom az edzői munkával. 

Azért Géderlakon is elkel a jó játékosedző. Milyen filozófiával próbálod irányítgatni a társakat a megyei pontvadászatban? 

 

A mai világban munka nélkül nincs eredmény! Emellett a szervezettséget tartom még fontosnak és elengedhetetlennek. 

Nézzünk vissza 2006 februárjáig, ugyanis akkor érkeztél Paksra! Hogy emlékszel vissza a dolgok menetére? 

 

Én akkor fél éve az Egervári vezette Vasasban futballoztam, ahol aztán télen edzőváltás történt, az új vezetőedző pedig korrektül közölte velem, posztomon harmadik számúként tekint rám, ha úgy gondolom, keressek csapatot. Be is futott gyorsan pár ajánlat, melyek közül az egyik a Paksé volt. Márk fiam akkor ötéves volt, szerettem volna vele több időt tölteni, Paks pedig igen közel van Dunaújvároshoz.  Ha jól emlékszem, mindösszesen két egyeztetés alatt megszületett a szerződés is, mivel sokat nyomott a latban Lengyel Feri, Báló Tomi, Tamási Gabi neve, akik előtte szintén megfordultak ’Újvárosban. Egyáltalán nem idegen környezetbe érkeztem tehát, és tudtam, a beilleszkedés is könnyen fog menni. Úgy is lett, felettébb szívesen emlékszem vissza a Pakson töltött három és fél évemre. 

 

Ugyan az NBII listavezetőjéhez és a feljutás egyik várományosához érkeztél, de mégiscsak az NBI-ből… 

 

Igaz, nem is voltam annyira tisztában az másodosztályú erőviszonyokkal, de a srácok a téli fordulókor, mikor megérkeztem, már vezették a tabellát. Olvastam az előttem szólok nyilatkozatait, miszerint páran már ekkor sejtették, meglehet az első osztály, nekem mindenesetre egy új közeg volt. Mindenképpen emlékezetes maradt a Felcsút elleni rangadónk, akik ugye végig ott loholtak mögöttünk az első osztályért harcban, de azon a tavaszon sok nagy csatát hoztunk le kiváló játékkal és eredményekkel. 

Így van, és pár hónap után feljutást ünnepelhettünk. Nekünk először, számodra újra jöhetett az NBI! 

 

Igen, azért ott már nagyjából sejtettem, mire számíthatunk. Az első években mindenképpen a bentmaradást kellett megoldanunk, de ez évről évre egyre könnyebben ment. Pozitívumként ért, hogy a klub maradt a magyar játékosoknál, ami mára - hosszú tizenöt év elteltével - nagyszerű filozófiává és identitássá vált. Sajnos a bajnoki ezüstnek és a Liga-kupa aranynak már nem lehettem részese, de büszke vagyok rá, hogy ezt is elérte a csapat. Én akkor már túl voltam egy nagyszalontai (román másodosztály - a szerk.) kiruccanáson és egy dunaújvárosi visszatérésen. 

Nem tudom, tudsz-e róla, van egy döbbenetes statisztika: a csapatunknál töltött három és fél éved alatt, majd’ száz mérkőzéseden, belső védő létedre mindösszesen két sárga lapot gyűjtöttél, pirosról pedig szó sem volt… 

 

Igazából arra a két sárgára sem tudom, miért volt szükség (nevet). Nekem mindig az volt az első, hogy szabályosan szereljek, erre tanítottak, és erre voltam kapható. Soha nem voltam egy betonnak is nekiszaladó védő, továbbá hátulról sem szerettem senkit felrúgni, sem lerántani. Egyébként, ha jól emlékszem, más csapatoknál sem kaptam sok lapot… Próbáltam végig tisztán játszani az egész pályafutásom során. 

 

Valóban, százhetvenhét meccs egy kiállítással és tizennyolc sárgával, melyből öt NBII-es. Vissza Paksra, a Benedeczki - Salamon páros igencsak kiválóan működő hátsó tengelyünk volt, hogy láttad, mi volt ennek a kulcsa? 

 

Persze, hisz’ két, nagy rutinnal megáldott játékos egészen biztos, nem zavarja egymást a pályán (nevet). Benő, mint egy sakkozó, sokszor előre látta, mit fog lépni az ellenfél. Előre gondolkodott, fejben éppen ezért mindenképpen előttem járt, de felfogásunk hasonló volt. Ő sem rugdalt, talpalt, így könnyen megértettük egymást. 

Végül Te mit gondolsz, mi lehet klubunk titka, mellyel mára az első osztály egyik meghatározó szereplőjévé nőttük ki magunkat? 

 

A családias hangulat! Persze a háttérben nagyon komoly munka folyik, viszont ez nem hat ki a játékosokra, sőt, a vezetőség-labdarúgó kapcsolat legendásan kiváló. Így egy közösség épült, aminek összetartó ereje van, ez pedig szállítja az eredményeket.