Fél év bemutatkozás után fél év pécsi kölcsönjáték következett, majd visszatérését követően az első NBI-es gólkirályunk lett. Nem meglepetés, Ő is nagyszerűen érezte magát az általa fociközpontúnak nevezett városunkban. Úgy érzi, megszerettette magát szurkolóinkkal, és kimondottan szeretné, ha minél több olyan szezonunk lenne, mint a tavalyi, hosszú távon pedig minimum még tizenöt évig az NBI-ben látná a PAKSI FC-t. Portré péntek című sorozatunk következő vendége Simon Attila. 

2012 nyarán érkeztél Paksra, hogy emlékszel vissza azokra az időkre? 

 

2012 tavaszát Siófokon töltöttem kölcsönben, ahol hála Istennek egy kiváló fél évet sikerült produkálnom. Ezt követően Haraszti Zsolt keresett meg, és egy rettentő szimpatikus jövőképet vázolt fel a klub filozófiájával kapcsolatosan. Ehhez jött még a csapat egy évvel korábbi nagyszerű szereplése, ugye a bajnoki ezüst és Ligakupa-győzelem, valamint akkor a nemzetközi porondon is sokáig jutottak az El-selejtezői alkalmával. Nem volt tehát kérdés számomra, elfogadjam-e a Paks ajánlatát, így érkeztem egy nagyon családias és barátságos légkörbe. 

Mindenképpen erősítésnek számítottál, azonban fél évvel később a zöld-fehér mezt már piros-feketére cserélted… 

 

Egy nagyon jó és erős felkészülést csináltunk végig a nyáron, de sajnos az első fordulóban vereséget szenvedtünk a Pécstől, Kis Károlyt aztán Máté Csaba és Tomiszlav Szivics követte. Ami engem illetett, jól ment a játék, hiszen hét meccs után hat gólnál jártam, amivel vezettem a góllövő listát, volt, hogy a padról beszállva szereztem mesterhármast. Sajnos a kevés játéklehetőség miatt aztán pár fordulóval később tudtam, váltanom kell. Kölcsönbe Pécsre kerültem. 

Ahonnan fél évvel később tértél vissza és kiváló szezont futottál. Volt különbség a két Simon között? 

 

Igen, a második szereplés gyönyörű volt. Én magamban nem láttam, érzékeltem különbséget. Úgy éreztem, az első szerepvállalásomból is egy hasonló idény sülhetett volna ki, mint egy évvel később. Az élet azonban visszaadta, és a 13/14-es szezonban már sok lehetőséget kaptam, amit igyekeztem rengeteg melóval és gólokkal meghálálni a pályán. Ennek egyik eredményeként fogom fel a gólkirályi címem is, amire a mai napig rendkívül büszkén gondolok vissza. Akkor, ott minden a helyére került! 

 

 

Hogy emlékszel vissza, milyen mentalitással ugrottál bele abba az évadba? 

 

Nyilván az a jó, ha egy csatár minden évben úgy indul neki a szezonnak, hogy szeretné megcélozni a gólkirályi címet, vagy legalábbis az élbolyhoz tartozni, ezzel én is így voltam. Akkor az a mondás járta, tíz góltól számolnak egy csatárt, az volt tehát a minimum, amit szerettem volna elérni, végül majd’ duplája lett. Jól indultam, az első három meccsen hat gólnál jártam, és igazzá vált az a mondás is, miszerint evés közben jön meg az ember étvágya, étvágyam pedig a szezon végéig kitartott. 

 

A legtöbb esetben rám jött ki a játék, főleg az őszi idényben, a csapat huszonegy góljából tizenhármat én vállaltam. Akkor minden összejött, persze tavasszal maradt bennem még pár gól, de hát nem lehet mindent belőni. Összességében egy gyönyörű évad volt, még akkor is, ha nem a mezőny első feléhez tartoztunk. Egyéni címemhez pedig nagyban hozzájárultak a csapattársak is, folyvást éreztem, segíteni szeretnének, hogy gólkirály lehessek, amit ezúton is, a mai napig köszönök nekik. 

Ha már csapattársak, kikkel ment a leggördülékenyebben a játék? 

 

Hu…, hát most felsorolhatnám az egész csapatot…, csak néhány példa: a szélekről Bartha Lacitól, Kulcsár Dávidtól, Szabó Janitól kaptam sok-sok kiváló labdát, gólpasszt, de tényleg az egész csapat úgymond a kezem alá dolgozott. Még egyszer kiemelném, mindenkinek köszönettel tartozom, nagyszerű brigádunk volt. 

Legutóbb saját nevelésű csatárunk, Hahn János érő gólkirályi címe kapcsán beszélgettünk április elején, hat fordulóval a bajnokság vége előtt. Te már akkor „odaadtad” neki a címet, ami aztán be is jött. 

 

Igen, egyértelműen látszott, és nagyon örülök neki, hogy bezsebelte. Nagyszerű flowban, áramlatban volt, kitűnő százalékban használta ki a helyzeteit, szívből gratulálok és még több ilyen vagy ehhez hasonló szezont kívánok számára. 

 

Visszatérve rád, hogy érezted magad városunkban, milyen volt a kapcsolatod a szurkolóinkkal? 

 

Természetesen egy jó futballszereplés mindig mindenre rányomja a bélyegét, így volt ez akkor is, és ahogy hallom, most is így van Pakson. Egy barátságos kisvárosba érkeztem, amit nagyon élveztem, főleg, hogy a labdarúgás egy központi kérdése a városnak. Rettentően jól éreztem magam, ott volt velem a családom is, így maximálisan a játékra tudtam koncentrálni. 

 

Úgy éreztem, nagyon szerettek a szurkolók, még úgy is, hogy nem voltam helybéli. Nem helyiként pedig mindig mindenhol ki kell vívni a szeretetet, véleményem szerint nekem ez Pakson sikerült. Másfél év alatt huszonöt gólt lőttem, az utolsó percig mentem, harcoltam a csapatért, rettentő sok munkát tettem abba a két évbe. 

Ki tudnál emelni egy vagy pár számodra emlékezetes találatot abból a huszonötből? 

 

A húsz perc alatt, a padról beállva szerzett mesterhármasomra kifejezetten kellemesen gondolok vissza, de volt egy Pécsen szerzett győztes gólom is, amit Dibusz Dénesnek lőttem a meccs vége felé oxival. Rólam azért nem az hírlett, hogy szép találatokat szerzek, vagy távolról hálót szaggatok, sokkal inkább mindig jó helyen voltam. 

És mi a helyzet a jelennel, ha jól tudom, még aktívan játszol, de már gondolkozol a foci utáni időkről is… 

 

Tavaly Taksonyban kezdtünk NBIII-ban, de félévkor többen áttettük a székhelyünk Dunaharasztiba, azzal a szándékkal, hogy a megye egyes csapatot feljuttassuk a harmadosztályba. Tizenhét meccsből tizenötöt megnyertünk, de sajnos ez nem volt elegendő. A hét pontos hátrányt egy pontra sikerült lefaragnunk, így nem jött össze a feljutás, de idén ismét megcélozzuk. Ezek mellett elkezdtem játékosokkal is foglalkozni. Szeretnék egy új hullámot meghonosítani a menedzseri szakmában, már amennyire az lehetséges. 

Kívánjuk, hogy összejöjjön. Végül kívülről most hogy látod klubunkat? 

 

Mindenekelőtt büszke vagyok rá, hogy az elmúlt tizenöt esztendőnek én is a részese lehettem, segíthettem a klubot, hogy elérhesse, hogy ilyen hosszan stabil és meghatározó eleme legyen az NBI-nek. Kívánalmaim között pedig legalább olyanok szerepelnek, mint a tavalyi szezon. Ismét zárjon tehát a csapat az NBI élmezőnyében, és harcoljon paksi játékos a gólkirályi címért. Persze tudom, ezek nem egyszerű dolgok, de úgy vélem, Bognár György érkeztével és játékfilozófiájával ez sorozatban megoldható. Még akkor is, ha most már azért mindegyik csapat jobban koncentrál majd a Paksra, de Gyuri bá’ és a srácok kreativitása megoldja majd az extra figyelmet is. Hosszú távon még minimum zsinórban tizenöt szezont kívánok a paksi szurkolóknak a legmagasabb osztályban.