Kétszer érkezett Paksra, és a második szereplésekor bizonyította is, nagyszerű csatár és gólvágó. Ha ő gólt szerzett - egy meccs kivételével -, pontot, vagy pontokat szereztünk. Kiváló memóriája van, tíz évvel ezelőtti meccsszituációkra kristálytisztán emlékszik. Szerves tagja volt a 2011-es sikereinknek, kulcsmomentumokban sem remegett meg a lába, és pályafutása az ötvenhármas szám köré centralizálódott. Portré péntek sorozatunk következő alanya Montvai Tibor. 

Hogy vagy, mi újság mostanság veled? Mesélj egy kicsit szurkolóinknak! 

 

Köszönöm a kérdést, jól vagyok! Jelenleg ugyan amatőr szinten, de munka mellet továbbra is aktívan futballozom az Egerszalók csapatában. Innen, Egerszalókról indult a karrierem, és mindig is szerettem volna itt befejezni. Hála Istennek még továbbra is hatalmas örömöt nyújt a futball és azon belül a gólszerzés. A múlt szezonban tizenhárom találatommal házi gólkirály lettem úgy, hogy fél évig sérült voltam, hiszen a kisebb izomhúzódások sajnos negyven év felett nem úgy gyógyulnak, mint tíz, tizenöt évvel ezelőtt. 

 

És közben, ha jól tudom, belekóstoltál az edzői szakmába is… Játékosélet után nálad is edzői karrier épül majd? 

 

Meglátjuk! Igen, nemrég Egerben irányítottam már az U17-es és az U19-es gárdát is. Tetszett, és akár a felnőtt megye első osztályban is el tudnám képzelni magam ebben a szerepkörben, mondjuk itt, ’szalókon, de egyelőre még játszani szeretek. 

Ugorjunk vissza 2006-ba, mikoris klubunk kivívta az NBI-es tagságot, illetve Te is akkor érkeztél először hozzánk… 

 

Igen, egy ízig-vérig újonc csapathoz kerültem, ahol akkor még csak tanulták az első osztályú létet. Az, hogy ez már immáron zsinórban tizenöt éve tart, a vezetőség szakmaiságát bizonyítja. Úgy emlékszem, mindenki nagyon barátságosan fogadott akkor, a beilleszkedéssel egyáltalán nem volt gondom, sokkal inkább mással. 

A gólszerzésre gondolsz? 

 

Pontosan. Rossz szériában voltam, ami már korábban, Zalaegerszegen elindult. A pályafutásom azon másfél éve sikeredett a legrosszabbra. Vagy húsz meccsen mindösszesen egyszer tudtam betalálni, mintha el lettem volna átkozva. Sosem feledem, mikor végre egyszer paksi színekben betaláltam a Vácnak, behúzták lesnek, pedig nem volt az… Nem csoda, ilyen rossz szériával fél év volt az első kalandom a klubnál. Egyszerűen nem tudtam azt nyújtani, amit kellett volna, ugyanakkor mi sem bizonyítja jobban, hogy ezek ellenére sem rosszban váltunk el, hogy 2010-ben visszatérhettem. 

 

De még hogy tértél vissza! Mielőtt azonban azt firtatnánk, mondd el, mi történt abban a három és fél évben! 

 

Szerintem jót tett, hogy visszaléptem egy osztályt, hisz’ visszanyertem a góllövő formám, és két bajnoki címet is szereztem NBII-ben, előbb Nyíregyházán, majd Kecskeméten. Mindkettő esetben házi gólkirály lettem. Utóbbival két csodálatos NBI-es évadot is megéltem, annak ellenlére, hogy akkoriban megpróbálták rám sütni, nem vagyok első osztályú labdarúgó, válaszul huszonnyolc gólt rúgtam. 

 

Mindezek után jött a lehetőség, hogy visszamehetek Paksra, én pedig megragadtam. Tököli Attilával cseréltek bennünket. Nem tagadom, volt bennem egy kis félsz, nem akartam újra a 2006-os cipőbe lépni. 

Nem is léptél, és hamar jött is a gól. 2010-re hogy emlékszel? 

 

Igen, hála Istennek egy teljesen más paksi etap indult, mint az első. Sok góllal, letisztult játékkal tértem vissza. Sajnos tavasszal elvesztettem édesapám, viszont Paksra már kisgyerekes apukaként, így extra motivációval szerződhettem újra. Rögtön a második fordulóban betaláltam a Debrecennek, ősszel hat gólt szereztem, és Böde Danival vezettük a góllövő listát. Végül tíz gólnál álltam meg harmincegy évesen, valamint ugye a bajnoki ezüsttel és a Ligakupa-győzelemmel nagyszerű szezont tudhatott maga mögött a klub. 

 

Nagy elégtételként éltem meg azt az évet, hiszen be tudtam bizonyítani, hogy nem vagyok egy rossz futballista, és ezt tudhatták Haraszti úrék is, mivel másodszorra is bizalmat szavaztak nekem, amit ezúton is köszönök. 

 

Szenzációs csapatunk volt, Fiola Attila akkor bontogatta a szárnyait, Böde Dániel akkor robbantott egy hatalmasat… Több mint kiváló társaságunk volt tehát, nagyon egyben voltunk, melynek az előbb említett helyezések lettek az eredményei. 

 

És a pályán kívül is nagy volt az összetartás… 

 

Zseniális volt. Én és még jó néhányan a gárdából szerettünk horgászni, így, mikor adódott egy kis szabadidőnk, már mentünk is le pecázni Báló Tomival, Tamási Gabival, Varga Lacival, Horváth Sanyival és még sokakkal. Pontyokat, süllőket fogtunk, miután kitanultuk a horgászat rejtelmeit. 

Tudjuk, kiváló memóriád van. Emlékszel a szezon legelején a három egymást követő idegenbeli győzelmünkre, melyben kulcsszereped volt? 

 

Persze, tisztán emlékszem a fordulókra. A Fradinál kezdtük az idényt, ahol ugyan sajnos 2-1-es vereséget szenvedtünk, de volt egy nagy lehetőségem. Majd a DVSC jött hozzánk, a 2-2-es döntetlen a már említett találatommal - mely előtt Kiss Tomi játszotta tovább sarokkal a labdát - és Heffler Tibi büntetőjével alakult ki. Egy szolnoki kiruccanás és egy hazai, Zalaegerszeg elleni találkozónk után háromszor mentünk idegenbe, Szombathelyre, Kaposvárra és Kecskemétre. Mindhármat megnyertük, 1-2, 1-2 és 0-1-re. 

 

A kaposvári győztes találatom azért is érdekes, mert előtte épp Haraszti Zsolt elnök úr „zrikált”, hogy ugyan van már két gólom, de mikor lesz már három pontot érő gólom is. Igen gyorsan összejött (nevet). Az esős időben egyébként vezettek a hazaiak, mikor Böde Dániel a padról beállva egyenlített, majd egy szögletet Éger Laci fejelt a kapufára, én pedig a kipattanót juttattam a hálóba. 

 

Kecskeméten Báló Tomi ugratott ki már a hosszabbításban, mely’ lehetőséggel először rossz döntést hoztam, mivel kifelé, a szögletzászló felé cseleztem, aztán még rosszul is találtam el a labdát, de végül lassan csak átvánszorgott a gólvonalon a kilencvenötödik percben. Az egy olyan meccs volt, hogy ha a lilák az első félidőben kihasználták volna az adódó lehetőségeiket, simán otthon tudták volna tartani a három pontot. 

 

A novemberi, Ferencváros elleni meccs is egy külön történet. Addig végig kezdő voltam, de akkor kimaradtam, ugyanis az előző fordulóban, a Vasas ellen, mikor nekem haza kellett utaznom anyukám testvérének a temetésére, Kiss-Böde párossal álltunk fel, és ment is nekik a játék, így a Fradi ellen is úgy kezdtünk. 2-1 volt ide, mikor beálltam, majd pár perccel később már 2-2. A középkezdést követően Sipeki István indította Szabó Jánost, aki kiválóan tette középre a labdát számomra. Fantasztikusra sikeredett az a győztes gólom is. 

 

Ezek között van a legkedvesebb találatod, vagy esetleg az máskor született? 

 

A Zalaegerszeg elleni egyenlítésem az. 0-1-re vezetett a ZTE, sokan azt gondolták, kézzel sodortam el a labdát az egyenlítés előtt, de a nyakam és a mellem találkozását érte a játékszer, amit egy pattanás után a felső léc alá vágtam, azzal lett 1-1. Szerintem talán az volt a paksi karrierem legszebb gólja. Később Kiss Tomi találatával 2-1-re vezettünk, de végül 2-2-vel megosztoztunk a pontokon a kék-fehérekkel. 

Van egy szám, az ötvenhármas, ami igencsak nagy jelentőséggel bír számodra, mesélj erről! 

 

Mikor Paksra érkeztem, foglalt volt a hetes mez, amiben én addig játszottam. Gondolkoztam, végül édesapám születési dátuma mellett döntöttem, hiszen akkor tavasszal vesztettem el. Ez az ötvenhármas szám volt, később zöld-fehér meccseim száma ötvenhárom lett, valamint egész profi pályafutásom során ötvenhárom gólt rúgtam. 

 

Az utolsó gól, ami ehhez kellett, egy DVTK elleni meccsen jött össze, ahol csereként álltam be. Kaptunk egy tizenegyest, és ráadásul a diósgyőri kapust ki is állították, így mezőnyjátékosnak lőhettem a büntetőt. Volt bennem félsz, nem akartam hibázni egy játékos ellen, aztán belőttem, 1-1-lett a meccs vége. NBI-ben ez volt egyébként az utolsó találatom, hiszen Paks után már nem játszottam az első osztályban. 

 

Végezetül vérbeli csatárként és gólvágóként mit szólsz csapatunk gólgazdag múlt évadához? 

 

Külön öröm számomra, hogy így szerepelt a csapat, az meg főleg, hogy még mindig akadnak olyan játékosok a keretben, akikkel még én is együtt játszhattam. Gratulálok a klubnak, de nemcsak a tavalyi évadhoz, hanem az elmúlt tizenöt évnyi NBI-es szerepléshez is. Látom és hallom, hogy még mindig mennyire nagy az összefogás az öltözőben és a klubházban, valamint ott van a csak magyar játékosfilozófia, ami roppantul megsüvegelendő. Öröm látni, hogy csak magyar labdarúgókkal is lehet eredményeket produkálni. Jó edző van az öltözőben, így további sok sikert kívánok mindenkinek, aki a PAKSI FC-ben dolgozik az eredményekért.