zte2122elea.jpg

ZTE - Paks - meccs előtti nyilatkozatok

2021. szept. 22.  -  NB I.
Jó sorozatban is jól jön a győzelem.
Jó sorozatban is jól jön a győzelem.
banner_magy1.jpg

Péntek este nyolc órakor a liga hetedik fordulója következik, mely alkalmával Zalaegerszegen lépünk pályára. Tíz ponttal a tabella élbolyának szerves tagjaként utazunk az ZTE Arénába, ahol, mint jól tudjuk, sosincs egyszerű dolgunk. Soron következő összecsapásunkkal kapcsolatosan játékosaink előzetes várakozásaira voltunk kíváncsiak.   

Nagy Gergely: Várjuk a találkozót, főleg, mivel két bajnoki és egy kupagyőzelem után vagyunk. Eredményeink ellenére ugyanakkor nem mondhatjuk, hogy hibátlan volt a játékunk, de a győzelmek mégiscsak győzelmek, így pozitívan utazunk Zalaegerszegre. Természetesen nyerni szeretnénk, dacára annak, hogy a ZTE otthonában mindig nehéz futballozni. Folytatnánk jó sorozatunk, mellyel nagyot léphetnénk előre a tabellán, hiába járunk még a bajnokság elején. Ez a győzelem egy olyan periódusban érhet bennünket, mikor akár több csapattól is elszakadhatunk, ezt az öltözőben is beszéltük. Egyben van még a tabella, de most rajzolódhat ki, ki milyen célokért küzdhet az idén. 
 
zte2122elec.jpg

Lenzsér Bence: Kevés pontjuk ellenére egy kifejezetten jó ellenfélre számítunk, viszont nyerni megyünk Zalaegerszegre. Véleményem szerint, ha játsszuk a saját, támadó felfogású játékunk, nem lehet problémánk. Ami engem illet, jó állapotban érzem magam mind fizikálisan, mind pedig mentálisan. Szeretnék ismét kezdőként bizonyítani, és a csapattal együtt újabb sikert aratni. Folytatnunk kell azt a hozzáállásunkat, miszerint mindenki a maximumát teszi le a pályára, ez lehet újabb győzelmünk kulcsa. 

Böde Dániel: Milyen más gondolatokkal mennénk Zalaegerszegre, mint győzelmi reményekkel. Maximálisan azon van a csapat, hogy onnan is hazahozzuk a három pontot. Ha jól emlékszem, egyszer egy Ligakupa-meccsen nyertünk ott, azóta és azon kívül semmi, de egyszer minden sorozat megszakad, bízunk benne, hogy ez például most. Védelmüket sebezhetőnek véljük, viszont előre veszélyesek, mi azonban az Ő térfelükön tartanánk a játékot, ez nem kérdés.
 
 banner_pse.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök