oskul1.jpg

Osváth: alakulok!

2021. okt. 13.  -  NB I.
Szélső védőnk lassan már ismét a csapattal edzhet.
Szélső védőnk lassan már ismét a csapattal edzhet.
 banner_magy2.jpg
 
A tavalyi szezonban kezdőnkből majdhogynem kirobbanthatatlan jobb szélsőnket idén, immáron nyolc forduló elteltével még nem láthattuk a pályán. Osváth Attilát június végén operálták, mivel bal sarkában csontkinövéses fájdalma már szinte elviselhetetlenné vált. Osi előzetesen három hónapra jósolt rehabilitációjáról az elmúlt hetekben folyamatosan beszámoltunk, lássuk, mi a friss helyzet szélvész tizenegyes számú játékosunkkal október közepe felé járva.   

„Kissé még hektikus a lábam, hol minden rendben van, hol egy kicsit még fáj, érzékeny. Összességében ugyanakkor azt mondom, alakulok. Ha minden rendben megy, a jövő héten már beszállhatok a csapat edzésébe, természetesen csak lépcsőzetesen, az elején a bemelegítéshez, passzolgatáshoz, labdás koordinációs gyakorlatokhoz és maximum a támadásvezetésekhez csatlakoznék. A következő szint pedig az lesz, mikor a kitámasztásos feladatoknál, kontaktoknál sem szállok majd ki” - fogalmazott érdeklődésünkre Osváth, akit természetesen nagyon várunk már vissza.   
 
Hajrá, Osi!
 
osvint2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök