bog60b.jpg

Bognár György 60

2021. nov. 05.  -  NB I.
Vezetőedzőnk november 5-én ünnepli születésnapját - idén kerek számhoz ért 
Vezetőedzőnk november 5-én ünnepli születésnapját - idén kerek számhoz ért 
banner_magy2.jpg

Bognár György hatvanéves lett. A csütörtök délutáni edzés előtt vezetőedzőnket köszöntöttük. Klubunk részéről Karszt József technikai vezetőnk egy gyönyörűen gravírozott ezüsttálat, illetve egy hatvanas számmal ellátott PAKSI FC-s mezt adott át karizmatikus trénerünknek megannyi jókívánsággal fűszerezve. 

Bognár 2020. szeptember 22-én vette át csapatunk irányítását, és hozott egy, az eddigiektől merőben eltérő szemléletet csapatunk életébe. A srácok gyorsan adaptálták a támadófutballról szóló filozófiát, melynek Gyuri bá’ rendületlenül híve, és Paksra is elhozott magával. Tavaly az utolsó helyről - többször dobogót érintve - végül a negyedik pozícióba repítette gárdánkat. Játékunk idén mit sem változott, irányításával továbbra is sokgólos, izgalmas mérkőzéseket vívunk, meg-megcsípve a pódium alsó traktusát. 

„Amíg az ember fiatalok közt van, nem érzi az idő múlását. Én pedig ráadásul amúgy sem vagyok az a típus, aki számolgat, így a mai születésnapom is egy a többi közül. Persze nagyon megható volt a klub és a csapat köszöntése és ajándékai. Nem vagyok híve a nagy ünnepléseknek, viszont ez most roppant jól esett, hogy gondoltak itt rám. Igazán jó érzéssel töltött el a kis köszöntő. Ami pedig a pályát illeti, a győzelem mindig kell, így a hétvégén a születésnapomtól függetlenül is a sikerre hajtunk” - fogalmazott a köszöntést követően honlapunknak az ünnepelt. 

Bognár Györgynek ezúton is még egyszer további jó egészséget, valamint nagyon boldog születésnapot kívánunk!

bog60a.jpg

bog60c.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök