szab22ele1.jpg

Szabó: Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy sikeres heteket abszolváljunk

2022. jan. 07.  -  NB I.
Ikonunkat kérdeztük a felkészülés első szakaszában.
Ikonunkat kérdeztük a felkészülés első szakaszában.
 banner_magy1.jpg

„Véleményem szerint jókor jött a téli szünet, ugyanakkor épp elég is volt” - kezdte az ország egyik leghűségesebb NBI-es játékosa beszélgetésünk. „Az MTK elleni győzelmünk egy kis gyógyír volt a hullámvölgyre, amibe az ősz végére keveredtünk. Hiszünk benne, hogy az utolsó mérkőzésen mutatott jó, magabiztos és eredményes játékunk átmentjük a tavaszra is, hiszen mindenképpen szeretnénk feljebb lépdelni a tabellán.”   

Játékosaink szűk egy hete kezdték a téli felkészülési időszakot, és, mint ikonikus játékosunktól megtudhattuk, gárdánk elszántsága továbbra is töretlen. „Jól érezzük magunkat egymás társaságában, így talán még jobbak és hatékonyabbak az edzések. Célunk ez időszakban, hogy csapatszinten rendbe tegyük a védekezésünk, és még nagyobb százalékban értékesítsük az ellenfél kapuja előtt adódó lehetőségeinket. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy sikeres heteket tudjunk abszolválni januárban, amikre az éles meccsek fognak bizonyítékként szolgálni. Most még a ritmus visszaszerzésén és a rávezetésen van a hangsúly, Törökországban jön a kemény terhelés…”   

Csapatunk január 8-tól 19-ig a törökországi Belekben edzőtáborozik, ahol a tervek szerint hat felkészülési mérkőzést is vívunk majd. „Szokott helyre megyünk, nem lesz tehát semmi újdonság, ilyenkor ott igazán szépen lehet dolgozni, megalapozni a jó tavaszi idényt. Sok edzőmeccsünk lesz, de ugye a meccsterhelésnél nincs is jobb” - így Szabó a pénteki tréninget követően.   
 
Természetesen honlapunk folyamatosan beszámol majd a táborban és a felkészülési mérkőzéseinken történtekről, így szurkolóink semmiről nem maradhatnak le, ha továbbra is követik felületeinket.   
 
Hajrá, Paks! A magyar csapat.
 
szab22ele2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök