kaptab22a.jpg

Kapusaink élvezik az edzéseket!

2022. jan. 11.  -  NB I.
Csernyánszki Norbert kapusedzőnket interjúvoltuk meg, mi a helyzet szekciójukban. 
Csernyánszki Norbert kapusedzőnket interjúvoltuk meg, mi a helyzet szekciójukban. 
banner_magy2.jpg
 
Idén még nem beszéltünk részletesen kapusainkról, a táborban itt az ideje! Nagy Geri, Rácz Geri és Simon Barnabás utazott Törökországba. Ki hogy van?
 
Köztudott ugye, hogy Nagy Gerinek az év végén volt egy porcműtétje, bíztunk azonban benne, hogy január elejére teljesen rendbejön, és a csapattal kezdi a felkészülést, ez így is lett. Semmi jel nem mutatott arra, hogy pár nap után belobban a térde. Sajnos az elmúlt két nap így kimaradt számára, viszont folyamatosan egyeztetünk rehabilitációs edzőnkkel, igyekszünk tehát mindent jól kezelni. Nekem is volt ilyen műtétem, de minden szervezet, alkat más, tehát óvatosnak kell lennünk vele. 
 
Ami Rácz Gerit illeti, bízom benne, hogy ott folytatja, ahol ősszel abbahagyta. Hála Istennek erőnlétileg teljesen rendben van, és mentálisan is rengeteget lépett előre. Jó passzban van tehát, persze odébb van még a bajnoki rajt, fontos azonban, hogy azt a nyugalmat, amire egy csapatnak hátulról szüksége van, Ő maximálisan biztosítani tudja. 
 
A kis Simon egy jó őszt tudott maga mögött, ami az NBIII-as gárdánkat illeti. A saját korosztálya utánpótlás-válogatottjában a csapatkapitányi karszalagot is felvehette. Rengeteg meccse volt, kicsit talán az idény végére el is fáradt, de immáron felfrissülve, teljes intenzitással dolgozik. Neki talán az NBI-es szint még egy leheletnyit gyors, ugyanakkor nem véletlenül van itt velünk. Jó alany, és fiatal kora ellenére a társak teljes mértékben elfogadták. 
 
Összességében nagyszerű ezzel a hármassal együtt dolgozni, és mondhatom, jó őszünk volt! Nyugodtan tudtunk dolgozni, persze tavasszal a védekezés javulásával egyetemben szeretnénk még hatékonyabb kapusteljesítményt nyújtani, mely felé - úgy érzem - jó úton haladunk.  
 
kaptab22b.jpg
 
Hogy állt össze a felkészülési terv kapusfronton? 
 
Jelenleg ugye ketten vannak, tehát csínján kell bánni a terheléssel. Mivel rövid a bajnoki leállás, a felkészülés is más munkát igényel, mint akár pár évvel ezelőtt. Anno a hosszabb szünet magasabb számú ismétléseket követelt. Mostanra inkább a komplexitás került előtérbe, ruganyosság, reflex és dinamika egyszerre, de legtöbbször - a csapathoz idomulva - a gyorsasági dolgok jönnek elő. Sulykoljuk továbbá rendületlenül a meccsszituációkat, minden irányból, szögből és helyzetet követően. 
 
Mit szeretnél látni a srácokon ezekben a napokban, hetekben?
 
A legfontosabb, ahogy már említettem, hogy magabiztosságot sugározzanak hátul. Rácz Gerinek még többet kell irányítania, bár egyre többet hallom a hangját. Elengedhetetlen még a gyors indítások, kirúgások berögzítése, hiszen ezt vezetőedzőnk maximálisan elvárja a kapusoktól. Ez időben le kell tisztulnia továbbá, hogy mely beadásokban kell aktívan részt venniük, és ott van még a ziccerek hárítása is. Ezeket gyakoroljuk, de még egyszer mondom, leginkább a magabiztosságnak kell átsugároznia védőink és az egész csapat irányába. 
 
Eddig mindenki dicsérte a tábort, gondolom, nincs ez máshogy veletek sem…
 
Pontosan! Igazán szerencsések vagyunk, a sok eső ellenére kiváló a pálya. A visszajelzéseik alapján a srácok élvezik az edzéseket, eső ide vagy oda. Velünk is rendben van tehát minden!  
 
kaptab22c.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök