nb324b.jpg

NBIII-as felkészülés: Jó mentalitás!

2024. febr. 04.  -  NB III.
A héthetes időszak majd fele telt el.

Banner Pse

EDZÉS, EDZÉS, EDZÉS

Nagy munkában Kindl István és csapata, hiszen második számú gárdánk héthetes téli edzésidőszakának első etapja már le is telt, és kezdetét vette a felkészülési mérkőzések sora. Fiataljaink január 16-a óta gyűrik a kemény tréningeket, mint vezetőedzőnktől megtudhattuk, kiváló szemlélettel. „Az elmúlt heteket nagyon jó mentalitással vették a srácok” - kezdte Kindl. „Az U19-es csapatunkból is felhívtunk pár játékost, akik szintén nagyszerű hozzáállással álltak bele a dolgokba. Amit eddig elterveztünk, azt maximálisan véghez is tudtuk vinni. Kipróbáltunk néhány új dolgot, és edzésmódszereinken is változtattunk egy kicsit. Jó intenzitású, pörgős tréningjeink vannak.”

MECCS, MECCS, MECCS

NBIII-as csapatunk hét edzőmérkőzést kötött le a 2024-es téli felkészülési időszakára. A sort január 31-én egy Kaposvár elleni (3-1), majd február 3-án egy Mohács elleni (1-1) találkozó indította. „Szeretnénk a felkészülési mérkőzéseink során viszontlátni mindazokat, amiket az első hetekben tanultak a srácok. Az őszi játékalapelveinken minimálisat változtattunk, melynek már ezeken a találkozókon meg kell mutatkoznia. Mindegyik ellenfelünk kiválóan szolgálja majd a felkészülésünket” - nyilatkozta a találkozókról vezetőedzőnk. További program: 02.07., 14:00 Fehérvár II. (itthon); 02.10., 14:00 Kaposvár (itthon); 02.14., 17:30 Szekszárd (idegenben); 02.17., 10:00 Majos (itthon); 02.25. Majos (időpont és helyszín még egyeztetés alatt).

FIATALÍTÁS

NBIII-as keretünkben a télen számottevő mozgás akadt. Földi Dominik kölcsönszerződéssel Szegeden futballozik tavasszal, Zoltán Rafael átigazolt a Kecskeméti TE második számú csapatához, valamint Szécsi Patrik is máshol, Budaörsön folytatja. „Mindhárom játékos alapemberünk, rangidősünk volt az ősz folyamán, így tovább fiatalodik az amúgy is fiatal keretünk. Helyüket az U19-es gárdánk 2006-os fiataljaival töltjük fel” - így Kindl. Keretünk: Pupp Zétény, Köllő Kende, László Márk, Szabó Attila, Győrfi Milán, Ignácz Bálint, Máté Csaba, Kis Kornél, Palóka Dávid, Holka Bence, Ádám Dominik, Marosi Róbert, Perger Zsolt, Répási Péter, Ulbert Renátó, Herman Richárd, Kovács Flórián és Lépő Kristóf, aki NBI-es csapatunkkal táborozhatott Törökországban.

ÚJRAINDÍTÁS

Tartalékcsapatunk március harmadikán kezdi a tavaszi idényt, méghozzá rögvest a listavezető Iváncsa ellen. Az első mérkőzésen, idegenben egy szoros találkozót vívtunk, mely végül 4-3-as vereséggel zárult a mi szemszögünkből. Most a paksi visszavágó következik majd kereken négy hét múlva.

Hajrá, Paks! Hajrá, fiatalok!

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 32 71
2 PAKSI FC 32 55
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 32 52
5 DVSC 31 45
6 DVTK 32 44
7 ZTE FC 32 43
8 MTK Budapest 32 43
9 Kecskeméti TE 32 42
10 Újpest FC 32 37
11 Kisvárda Master Good 32 31
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 32 20
32. forduló erdeményei
  -   4:3
  -   ?:?
  -   1:1
  -   1:3
  -   2:0
  -   0:3

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök