![debolasz1.jpg](/e107_images/newspost_images/debolasz1.jpg)
Debreceni Ákos Gera Zoltán U21-es keretében
2022. szept. 16. - Utánpótlás
Tehetséges védőnk újabb korcsoport válogatottjában bizonyíthat.
Tehetséges védőnk újabb korcsoport válogatottjában bizonyíthat.
Az U21-es válogatott jövő ősszel már a 2025-ös Eb-selejtező sorozatban 2002. január 1. után született labdarúgókkal szerepel. Gera Zoltán szövetségi edző ennek fényében új keretet hirdetett, továbbá vasárnaptól összetartást szervezett két felkészülési mérkőzéssel a programban.
A csapatba meghívást kapott fiatal védőnk, Debreceni Ákos is, aki jelenleg kölcsönszerződéssel a BFC Siófok gárdájában szerepel. Ákos a Balaton-parti együttes eddigi mind a nyolc NBII-es mérkőzésén végig a pályán bizonyított, és jó teljesítményével felhívta magára a legidősebb U-válogatott szakmai stábjának figyelmét. 2003-as születésű tehetséges labdarúgónk így az U18-as és az U19-es nemzeti piros-fehér-zöld szerelés után magára öltheti az U21-es trikolort is.
Az edzőtábor során szeptember 23-án 17:30-tól, Szombathelyen, a bolgárok ellen, majd szeptember 27-én 20:00 órától, a Bozsik Arénában, a litvánok ellen lép pályára a Gera-együttes.
Hajrá, Ákos! Hajrá, magyarok!
![debolasz3.jpg](/e107_images/newspost_images/debolasz3.jpg)
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | PAKSI FC | 0 | 0 |
2 | ![]() | Nyíregyháza | 0 | 0 |
3 | ![]() | Győri ETO FC | 0 | 0 |
4 | ![]() | ZTE FC | 0 | 0 |
5 | ![]() | MTK Budapest | 0 | 0 |
6 | ![]() | UTE | 0 | 0 |
7 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 0 | 0 |
8 | ![]() | DVTK | 0 | 0 |
9 | ![]() | Kecskeméti TE | 0 | 0 |
10 | ![]() | Fehérvár FC | 0 | 0 |
11 | ![]() | DVSC | 0 | 0 |
12 | ![]() | Ferencvárosi TC | 0 | 0 |
Kapcsolat információk
Paksi Futball Club
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök