szabkupelo1a.jpg

Hatalmas történelmi mérföldkő előtt állunk - Szabó János

2022. ápr. 18.  -  NB I.
Klubunk ikonikus játékosát is arra kértük, mondja el meglátásait a kupaelődöntőről.
Klubunk ikonikus játékosát is arra kértük, mondja el meglátásait a kupaelődöntőről.
banner_molkup.jpg

„Egy biztos, a legutóbbi, Pakson játszott egymás elleni bajnokinkból nem lehet kiindulni” - kezdte is Szabó a szerdai tréninget követően. „Kedden este egy teljesen más találkozó vár ránk. Egy kupameccset vívunk, a sorozatot tekintve itt most minden kilencven perc alatt dől majd el, döntő vagy kiesés a végső párharc előtt, ez a tét. Vannak levont konzekvenciáink az Újpesttel szemben, hiszen mégis immáron negyedszerre találkozunk velük ebben a szezonban.” 
 
Legendánk aztán együttesünk egésze szemszögéből nézve zárta előzetes gondolatait. „Klubunk szempontjából egyértelműen egy hatalmas történelmi mérföldkő előtt állunk. Tudom, hogy szurkolóink rettentően várják a mérkőzést, és sokan ki fognak látogatni stadionunkba, mi pedig maximálisan odatesszük magunkat a pályán értük is” - fogalmazott Szabó, aki azt is hozzátette, többek között extra motivációt jelent az is, hogy a finálét a Puskás Arénában játszhatnánk a válogatott otthonában. 
 
Mindent bele, srácok! Hajrá, Paks, a magyar csapat!
 
szabkupelo2.jpg 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök